A pakisztáni férfi egyike annak a huszonnégy személynek, akiket a rendvédelmi erők Lahorban és Karacsiban tartott razziáik során fogtak el. Jelenleg a július 7-i londoni merényletekben játszott feltételezett szerepéről hallgatják ki - írta szerdai számában a brit napilap.
"Feltételezéseink szerint a (Lahorban) őrizetbe vett személyek közül kettő vagy három kapcsolatban volt azokkal, akik pokolgépeket a helyszínre vitték, főként egyikük, aki az al-Kaida jelentős alakja. Intenzív kihallgatásnak vetjük alá őket" - jelentette ki egy magas rangú pakisztáni vezető, akit a lap idézett.
A brit hatóságok közlése szerint a július 7-i londoni merényletek az al-Kaida kézjegyét viselték magukon. A rendőrség szerint három pakisztáni és egy jamaicai származású brit állampolgár követte el a pokolgépes támadásokat a három metrószerelvényben és egy autóbuszon, amelyeknek legkevesebb 56 halálos áldozata és 700 sebesültje volt.
Az iszlámábádi hatóságok korábban közölték, hogy a három pakisztáni származású terrorista a merényletek előtti hónapokban Pakisztánban járt, és erőfeszítéseket tesznek azoknak a személyeknek a felkutatására, akikkel a merénylők Pakisztánban találkoztak.
Kiemelték az egyik felrobbantott metrókocsit
A brit rendőrség kedd este kiemelte és elszállította az Edgware Road állomásról a merényletsorozatban felrobbantott metrókocsi roncsait. A kék ponyvába burkolt roncsokat tovább vizsgálják egy biztonságos rendőrségi létesítményben. A vagonkiemelés arra utal, hogy végéhez közeledik az orvosszakértői munka a robbantások helyszínén.
A szerelvény másik felrobbantott vagonjából csak egy húsztonnás roncshalmaz maradt. Rendőrségi adatok szerint a pokolgépet az első ajtónál, az állóhelyek mellé tették le. Ebben a detonációban hét utas halt meg. A londoni metrótársaság reméli, hogy augusztus 2-án minden vonalán újraindíthatja forgalmat.
- Budapest, XI. kerület Medvetalp utca 7.
- Alapterület 187 m2 Szobák 4 db Vételár 136,85 M Ft
- Budapest, III. kerület Héthalom utca 14.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
Rovataink a Facebookon