Új felvételek az al-Kaida tevékenységéről

Eddig még nem látott felvételeket mutatott be a CNN amerikai hírtelevízió. A videokazetták alapján Oszma bin Laden már 1998-ban meghirdette háborúját a Nyugat ellen.
A CNN nemrég Afganisztánban olyan videokazettákra tett szert, amelyeket az al-Kaida készített saját tevékenységéről, fontos eseményekről, tagjainak kiképzéséről. Az egyik videofelvételen az látható, hogy mérgező gázt próbálnak ki kutyákon.

Az iraki bázis

A Fehér Ház közölte, hogy a kormány szakértői tanulmányozni fogják a CNN birtokába került felvételeket, hátha találnak bennük hasznosítható ínformációkat. Időközben az is nyilvánosságra került, hogy George Bush amerikai elnök a múlt héten lefújta a CIA és a Pentagon már régóta tervezett titkos műveletét egy vegyifegyver-laboratórium megsemmisítésére Észak-Irakban. Az ABC televízió értesülése szerint a laboratóriumot az al-Kaida terrorszervezet tagjai működtetik egy szélsőséges kurd párt - az Anszar al-Iszlam - védőszárnyai alatt, olyan területen, ahova Szaddám Huszein fennhatósága nem terjed ki. A televízió hírszerzési forrásai szerint Bagdadban feltehetően nem is tudtak a laboratóriumról. A Fehér Ház nem volt hajlandó kommentálni az ABC hírét.

Az amerikai hírszerzés heteken át figyelte a kis csoportot, amely mérgező gázzal és egyéb halálos méreggel kísérletezett különféle lábasjószágon és legalább egy esetben emberen. A rajtaütést már régóta tervezték, de az illetékesek úgy találták, hogy a laboratóriumért nem érdemes amerikai életeket kockára tenni, s nem éri meg azt a felzúdulást sem, amelyet egy ilyen akció Irakban kiváltana.

Hibák szeptember 11-én
A New York-i rendőrség és a tűzoltóság súlyos hibákat is elkövetett tavaly szeptember 11-én, a világkereskedelmi központ kettős épülete ellen végrehajtott terrortámadásra válaszolva. A McKinsey tanácsadó cég a történtek öt hónapig tartó tanulmányozása, nyomtatott és számítógépes adatok, feljegyzések, az akkori rádióforgalom átvizsgálása alapján készítette el jelentését, amely azt rója fel a tűzoltóságnak legnagyobb hibájául, hogy túl sok vezető emberét küldte a világkereskedelmi központhoz, s egy csapásra elvesztette legtapasztaltabb irányító parancsnokainak nagy részét, amikor a két toronyépület összeomlott. A hordozható rádiótelefonok meghibásodása miatt gondok voltak a kapcsolattartással is az épületben tartózkodó tűzoltókkal. A jelentés szerint a tűzoltóságnak javítania kellene a műveleti irányítást, hogy egy központból ellenőrizzék a mentési munkálatokat és minél kevesebb parancsnokot kelljen a helyszínre vezényelni.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25