Leszavazták a drogtörvény enyhítését az amerikaiak

A november 5-én rendezett kongresszusi választások során több államban helyi ügyekben is népszavazást tartottak. A marihuána fogyasztását szabályozó törvények enyhítéséről szóló tervezetet Nevada, Arizona és Ohio szövetségi állam lakossága leszavazta.
Az Egyesült Államok 40 államában összesen 202 kérdésről szavaztak kedden. Ezek közül a marihuána-törvény enyhítésére irányuló kezdeményezés került leginkább a figyelem középpontjába. Támogatói - köztük Soros György, John Sperling és Peter Lewis dúsgazdag vállalkozók - a közelmúltban több kezdeményezést indítottak el. Az enyhítés-pártiak a cannabis-származék orvosi célú alkalmazását követelve gyakorlatilag a fogyasztók büntethetőségét próbálták szűkíteni.

Változatok az enyhítésre

A népszavazási adatok tükrében a nevadai, arizonai és ohiói szavazók többsége azonban nem kívánta e törekvést pártolni. A nevadai tervezet szerint 85 gramm marihuána birtoklása nem számított volna bűncselekménynek, Arizonában a kezdeményezők csak a közlekedési szabálysértés szintjére szerették volna leszállítani a fű birtoklásának büntethetőségét. Ohióban a leszavazott tervezet azt javasolta, hogy az őrizetbe vett marihuána-fogyasztók börtönbüntetés helyett orvosi kezelést választhassanak szankcióként.

Hollywood nem lesz külön város

Kaliforniában szintén nemmel szavaztak a választásra jogosultak arra a kezdeményezésre, hogy Los Angeles három önálló településre váljon szét: a belvárosra, Hollywoodra és San Fernandóra. A floridaiak megszavazták viszont azt, hogy a jövőben zárt munkahelyeken, illetve szórakoztatóipari helyiségekben is tilos legyen a dohányzás. Massachusettsben a választók többsége elfogadta a kétnyelvű oktatás megszüntetését, Colorado államban azonban a szavazás eredményeképpen továbbra is e rendelkezés marad életben.

Alkotmányban a lottó

Tennesseeben a lakossági döntés értelmében a helyi alkotmányba foglalják majd a lottó legalizálását, s ezzel a jövőben már csak Hawaii és Utah állam területén marad továbbra is tiltott a szerencsejáték. Oregon államban a választók nemmel szavaztak két vitás kérdésre is: a génkezelt ételek címkés megkülönböztetésére, illetve az egészségbiztosítás egységesítésére.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

8 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szijjártó Péter: soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

6 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47