Az Arab Liga felújítaná a békekezdeményezést

Előzetesen jóváhagyták a területet békéért elven alapuló 2002-es közel-keleti békekezdeményezés felújítását kedd este az Arab Liga algíri csúcstalálkozóján részt vevő állam- és kormányfők. Az első izraeli reakciók megkésettnek nevezték a határozatot.
A kapcsolatok normalizálásáért cserébe az Arab Liga Izrael visszavonulását követeli az 1967-es határok mögé, közölte Hani Mulki jordániai külügyminiszter.

Az eredetileg szaúdi javaslatra, az Arab Liga három évvel ezelőtti bejrúti csúcsértekezletén elfogadott békekezdeményezést Jordánia terjesztette ismét a szervezet elé és sikerült felfrissítenie, mondta Mulki az arab vezetők zárt ajtók mögött tartott tanácskozása után. Izrael korábban következetesen elutasította az indítványt, legutóbb éppen hétfőn, mondván: az arab országoknak előfeltételek nélkül kellene megkezdeniük a tárgyalásokat.

Az arab vezetők az esti tanácskozáson elfogadták a szerdán véget érő kétnapos találkozó zárónyilatkozatát, és ennek részeként a szaúd-arábiai béketerv újjáélesztését is, erősítette meg a szíriai külügyminiszter-helyettes újságíróknak nyilatkozva.

A felújított békekezdeményezés követeli Izraeltől, hogy a területet békéért elvvel összhangban teljesen vonuljon ki "az összes megszállt arab területről, beleértve a szíriai Golán-fennsíkot, az 1967. június 4-i határvonalig, és a dél-libanoni megszállt területekről", utóbbi kitétel a vitatott hovatartozású Sebaa-tanyákra utal. Az Arab Liga államai viszonzásul "lezártnak fogják tekinteni az izraeli-arab konfliktust és a jövőben normális kapcsolatokat építenek ki Izraellel az átfogó béke keretében".

Izrael elutasítja

Elutasítja Izrael az Arab Liga keddi csúcsértekezletén született békejavaslatot. Ez a tanácskozás "megkésett" az arab világban bekövetkezett változások tekintetében, jelentette ki a késő esti órákban egy magas rangú izraeli illetékes.

A csúcs "kiugróan lemaradt a realitásokról azzal a fejlődéssel kapcsolatban, amely az arab világban végbement" - fogalmazott a névtelenségbe burkolózó nyilatkozó.

A határozatok ugyan az arab világ egységet mutatják, de ez közismerten csak a képzeletben él - fejtette ki véleményét. Sajnálatos módon az Arab Liga előszeretettel igyekszik azt a látszatot kelteni, hogy egységes ellentétben az Egyiptom és Jordánia által tett előrelépésekkel, és mindez elfogadhatatlan, mondta, majd utal arra, hogy Egyiptom 1979-ben, majd Jordánia 1994-ben békeszerződést kötött Izraellel.

Az Arab Liga igazából akkor lépne a megbékélés útjára, ha teret adna belső ellenzékének, és nem egyhangú, hanem a többség akaratát kifejező határozatokat hozna, vélekedett az izraeli illetékes.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25