Arafat beismerte a fegyvercsempészetet

Elismerte felelősségét a fegyvercsempészetben Jasszer Arafat, értesült egy londoni arab újság. Arafat állítólag egy George Bushnak küldött levélben az akció részleteiről is beszámol. Eközben az amerikai látogatásra érkező Saron Arafat teljes diplomácia elszigetelését várja az amerikai kormányzattól.
Elismerte személyes felelősségét a fegyvercsempészeti ügyben és az akció megszervezéséről is beszámolt George W. Bushnak küldött levelében Jasszer Arafat. Az írás az al-Hajat című londoni arabnyelvű lapban jelent meg, és amerikai kormányzati forrásokra hivatkozik - jelentette az MTI.

Hétvégén még tagadta

Arafat az El Paísnak adott hétvégi interjújában még úgy tett, mintha semmi köze sem lenne a Karin A hajó fedélzetén talált fegyverekhez. Ha fegyverre lenne szükségem, sohasem fordulnék Iránhoz - mondta Arafat a spanyol lapnak, hozzátéve, hogy Európából akár ingyen is szerezhet fegyvert - jelentette a dpa.

Mindeközben negyedik hivatalos látogatására Washingtonba érkezett Ariel Saron izraeli miniszterelnök. Saron egy vasárnapi nyilatkozata szerint az Arafattól való teljes elhatárolódásra kívánja rábeszélni Bush amerikai elnököt - írja az AP.

Mégis békéltetnének az amerikaiak

Bár Bush korábban keményen rendreutasította a palesztin vezetőt a terroristák elleni elégtelen fellépése miatt, most az amerikai kormányzat a békéltetés újrakezdésén gondolkodik. Palesztin tisztviselők szerint a jövő hét elején a térségbe érkezhet a CIA fönöke, George Tenet, hogy egy esetleges tűzszünetről egyeztessen az izraeliek és a palesztinok között.

Nem hiszem, hogy folytathatnánk a munkát Arafattal, amíg ő a jövő helyett a múlt elkötelezettje - nyilatkozta az Egyesült Államokban tartózkodó Benjámin Ben-Elizer izraeli védelmi miniszter Kofi Annan ENSZ főtitkárral folytatott tárgyalásai után. Izrael hónapok óta Arafat diplomáciai elszigetelésén dolgozik, december óta pedig gyakorlatilag háziőrizetben tartja ramallahi villájában.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31