Arafat víz és áram nélkül

Arafatot híveivel együtt mindössze négy szobába szorították be. Az izraeli hadsereg elzárta a palesztin vezetőt és híveit az ivóvíztől, az áramtól és a telefonösszeköttetéstől.
Az izraeli hadsereg szorosabbra vonta az ostromgyűrűt Jasszer Arafat rámalláhi főhadiszállásának még megmaradt épülete körül és elzárta a palesztin vezetőt és híveit az ivóvíztől, az áramtól és a telefonösszeköttetéstől.

Az CNN felvételei szerint a katonák felvonták az izraeli lobogót a főhadiszállás megmaradt épületére, miután néhány újabb épületet teljesen leromboltak. Arafatot híveivel együtt mindössze négy szobába szorították be.

Egy magas rangú palesztin tisztségviselo azt közölte az AFP-vel, hogy nem adják ki az Izrael által körözött és jelenleg a főhadiszálláson tartózkodó palesztinokat.

Az izraeli hadsereg buldózerei vasárnap délelőtt hozzáláttak a főhadiszállás romjainak eltakarításához Katonai források a közszolgálati rádióban elmondták: arra számítanak, hogy Arafat és környezete 48 órán belül megadja magát és elhagyja a főhadiszállás területét. Benjámin Ben Eliezer védelmi miniszter ugyancsak a rádiónak nyilatkozva közölte: a hadsereg nem indít támadást Arafat irodája ellen. "Van időnk" - fogalmazott a miniszter.

Az izraeli hadsereg közleményben erősítette meg, hogy Arafat nincs őrizetben, bármikor szabadon távozhat az épületbol. Mint az al-Dzsazíra katari műholdas televízió jelentette, az izraeli hatóságok csak a palesztin vezető környezetében lévő személyeket akarja kihallgatni.

A Hamász nevű szélsőséges palesztin szervezet vasárnap az intifáda, a palesztin felkelés kiszélesítésére szólított fel, tiltakozásul amiatt, hogy az izraeli hadsereg elszigetelte Arafatot.

Ariel Saron izraeli miniszterelnök vasárnap megjelent interjújában kifejtette: Arafat maradhat azon a helyen, ahol jelenleg is tartózkodik. Izrael azt akarja megakadályozni, hogy ösztönözze a terrorizmus. Az izraeli kormányfő a Maarívnak nyilatkozva elmondta, hogy Arafat hatalmának már régen vége. Saron reményét fejezte ki, hogy ezt a palesztinok is megértik, miután Arafat katasztrófába sodorta oket.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

3 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Szijjártó Péter: soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

1 órája

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19