Arafat új kormánya

A gyökeres reformok érdekében Arafatra gyakorolt nyomás hatására a palesztin elnök új, 19 tagból álló kormány összeállítását jelentette be kedden. Az előző - 21 tagú - palesztin kormány szeptemberben mondott le, hogy elkerülje a palesztin törvényhozás bizalmatlansági indítványát. Arafat tájékoztatója szerint az új kormány fő feladata a palesztin állam létrehozása lesz Kelet-Jeruzsálem fővárossal, továbbá a palesztin intézményrendszer megújítása és a nemzeti egység fenntartása.
A sokat sürgetett palesztin intézményi reformok végrehajtása jegyében Arafat palesztin vezető nyilvánosságra hozta az új kormány névsorát. A 21-ről 19 tagúra szűkített kabinetnek mindössze négy új tagja van. A legnagyobb változás, hogy Arafat lecserélte a reformpárti Abdel-Razzak al-Yahya belügyminisztert, akit az Egyesült Államok is szívesen látott ebben a pozícióban. A miniszter utóda Hani al-Hassan, Arafat Fatah mozgalmának egy tagja lett, jelentette az AP.

Az előző palesztin kabinet szeptemberben jelentette be lemondását, annak érdekében, hogy elkerülje a bizalmatlansági indítvány beadását. Az eset kapcsán Arafattal szemben is számos kritikát fogalmaztak meg a képviselők.

Arafat elítélte a terrorakciókat

Arafat beszédében egyaránt elhangoztak kihívó és békülékeny kijelentések Izraellel kapcsolatban. "Elfoglalták a földünket, és városainkat, de nem sikerült elfoglalniuk az éberségünket, az elhatározottságunkat, és nem tudták megtörni az akaratunkat és a lelkeinket." Ugyanakkor ismét elítélte a civilek elleni terror akciókat, és hitet tett a béke mellett. "A béke szándékával nyújtjuk ki a kezünket, és adjuk át az olajágat, hogy visszatérhessünk arra az útra, ami Madridban és Osloban kezdődött." - nyilatkozta a korábbi béketárgyalások helyszíneire utalva.

Heves vita

Eközben Izraelben heves vita alakult ki a Gáza övezet zsidó településeinek támogatásáról. Ariel Sharon kormányzása óta ez volt a leghevesebb, és legkritikusabb vita, ami a könnyen a kormány bukásához vezethetett volna.

Sharon kifejtette, addig nem hajlandó semmilyen béketárgyalásokat megkezdeni, amíg a palsztinok nem hajtják végre a szükséges intézményi reformokat, és nem vetnek véget az erőszakhullámnak.

Megöltek egy Hamász vezetőt

Izraeli katonák a Jordán folyó nyugati partvidékén, Náblusz város közelében kedden megölték a Hamász radikális palesztin szervezet egyik vezető tagját - jelentette az MTI. Palesztin közlések szerint Aszam Szavaftét tűzharcban lőtték agyon. Az izraeli rádió szerint Szavafte több öngyilkos merénylet háttérbeli irányítója volt.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04