Megválasztották az új argentin elnököt

Vasárnap éjjel az argentin kongresszus Eduardo Duhalde szenátort választotta Argentína elnökének. A peronista politikus az elképzelések szerint 2003 decemberéig áll majd az ország élén.
A várakozásoknak megfelelően vasárnap este Eduardo Duhalde szenátornak szavazott bizalmat az argentin törvényhozás, amely a 60 éves politikust Argentína új elnökévé választotta meg.

A kongresszus egyben felhatalmazást adott Duhaldenak arra, hogy 2003 decemberéig, a két hete lemondott Fernando de la Rúa államfő mandátumának eredetileg kitűzött lejártáig, lássa el a legmagasabb közjogi méltóság tisztét, azaz Duahaldét nem átmeneti időszakra választották meg elnökké.

A kongresszus tagjai 5 órás vita után 262 igen, 21 nem és 18 tartózkodással hozták meg végső döntésüket. Duhalde elődjét, Adolfo Rodríguez Saát a törvényhozás csak március elejéig bízta meg az ideiglenes államfő teendők ellátásával. Saá azonban megválasztása után egy héttel benyújtotta lemondását, mert úgy vélte nem kapott elegendő támogatást a súlyos gazdasági és politikai válságba került dél-amerikai ország gondjainak felszámolására irányuló elképzelései megvalósításához.

Eduarda Duhalde a peronista mozgalom baloldali, a BBC kommentátora által populistának aposztrofált szárnyához tartozik. Politikai pályafutását tekintve eddig kétszer volt Buenos Aires tartomány kormányzója, illetve a kilencvenes évek elején alelnökként is tevékenykedett.

Az argentin fővárosban a peronista mozgalom hívei - akik korábban baloldali tüntetőkkel csaptak össze - önfeledt ünnepléssel üdvözölték Duhalde megválasztását.

Az oldalról ajánljuk

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32