Arab polgárőrök járőröznek Antwerpenben

Belgium második legnagyobb városában, Antwerpenben polgárvédelmi járőröket állított fel egy arab szervezet a helyi rendőrség tevékenységének figyelésére, ami aggodalmat kelt a kormányban és a fajgyűlölet ellen küzdő központban.
Az Európai Arab Liga a hét végén indította útnak járőreit a nagy kikötőváros marokkóiak lakta negyedeiben, hogy figyeljék a belga rendőrség fellépését a köztörvényes bűncselekményekkel szemben: nem irányul-e az egyoldalúan és elfogultan a muzulmán bevándorló népesség ellen, és hogy szükség esetén feljelentést tegyenek az eljáró rendőrök ellen. A tetőtől talpig feketébe öltözött, mobil telefonokkal felszerelt fiatal csoportokat az Európai Arab Liga az arab ifjúság védelmi bizottságainak hívja.

Nincs semmi törvénytelen

Főtitkáruk, Arkub Halid kijelentette a Le Soirban, hogy szó sincs magánmilíciáról, a járőrök önkéntes és fegyvertelen polgárok, akik nem kötözködnek a rendőrökkel, tevékenységükben tehát nincs semmi törvénytelen. A főtitkár elmondta még, hogy az EU statisztikai hivatalának felmérései szerint Antwerpenben a fajgyűlölet mértéke az európai nagyvárosok között az egyik legmagasabb és itt van az idegen bevándorlók ellen uszító Flamand Tömb fellegvára is.

Nemcsak a járőrözés aggasztja

Antoine Duquesne belügyminiszter azonban csütörtökön már jelezte a parlamentben, hogy árgus szemekkel figyelik e járőrök tevékenységét. Ha azt tapasztalják, hogy rontják a rendőri munka hatékonyságát, intézkedni fognak, hogy bíróság elé kerüljenek a magánmilíciákat tiltó törvény alapján. A hatóságokat nemcsak a járőrözés aggasztja Antwerpenben. Az Európai Arab Liga mögött ott áll ugyanis egy olyan szellemi vezér, aki baljós, fundamentalista jelleget kölcsönöz a politikai-vallási szervezetnek.

Problémásnak tekintik a hatóságok

A libanoni származású Abu Jahja a brüsszeli és a leuveni egyetemen politológiát végzett és internetes honlapján nyáron olyan kijelentéseket tett, hogy Antwerpen az európai cionizmus bástyája - ezért ezt a várost kell a palesztinokat támogató akció Mekkájává tenni. Nemrég azzal a javaslattal állt elő, hogy az arabot ismerjék el Belgium negyedik hivatalos nyelvének a francia, a flamand és a német után. Ha pedig ligáját továbbra is problémásnak tekintik a hatóságok, akkor a következő helyhatósági választásokon, 2006-ban önálló muzulmán listát fog állítani.

A fajgyűlölet ellen küzdő központ feljelentette Jahját a nyári kijelentései után fajgyűlöletre való uszításért, ám az effajta eljárások csigalassan haladnak Belgiumban és még nem hoztak elmarasztaló ítéletet senki ellen.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

8 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szijjártó Péter: soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

6 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47