Husszein palotájában kutakodnak az ellenőrök

Az ENSZ tömegpusztító fegyverek után kutató ellenőrei kedden első ízben kezdtek vizsgálatot az iraki elnök egy fővárosi palotájában. Az ENSZ szakértői ugyanakkor közölték: Irak december 7-én átadja tiltott fegyverkezési programjairól szóló jelentését a fegyverzetellenőröknek.
Szemtanúkra hivatkozó jelentések szerint a Bagdad Kark kerületében lévő El-Szudzsud palota egyik bejáratánál a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) képviselői kértek bebocsátást. Ezzel egyidejűleg a hatalmas épület másik kapuja elé érkeztek az ENSZ fegyverzetellenőrző bizottságának (UNMOVIC) járművei; a bennük ülő hivatalos személyeket az őrség mintegy tízperces várakozás után beengedte a palotába.

Az épületben a bagdadi vezetés magas rangú vendégei szoktak megszállni. Az iraki kormány a múltban elzárkózott az elől, hogy az elnöki palotákat is megnyissa a fegyverzetellenőrök előtt. Az 1991-es öbölháborút követő helyszíni vizsgálatok során az ENSZ megbízottai csak gyárakat és katonai létesítményeket kereshettek föl, Szaddám Huszein számos palotájába azonban nem léphettek be. Ebben munkájuk akadályozását látták, s 1998 végén távoztak Irakból.

Megzavarodtak az őrök

A keddi váratlan látogatás a Reuters szemtanúkra hivatkozó beszámolója szerint meglepte a palotaőrséget: a katonák zavarodottan fogadták a NAÜ és az UNMOVIC képviselőit. Újságírók nem léphettek be a palota területére.

Mint az AP emlékeztetett, az ellenőrök hétfőn egy katonai létesítményt kerestek föl Irakban. Vizsgálódásuk során megállapították, hogy eltűntek olyan berendezések, amelyeket korábbi, 1998-ban tett ellenőrzésük alkalmával megjelöltek. A november 27-én felújított helyszíni vizsgálódás kezdete óta ez volt az első ilyen probléma - emlékeztetett a Reuters.

Nem feltétlenül tömegpusztító

Irak december 7-én átadja tiltott fegyverkezési programjairól szóló jelentését az ENSZ fegyverzetellenőreinek, ez azonban nem tartalmaz majd szükségszerűen olyan beismerést, hogy az országnak tömegpusztító eszközei is lennének - közölte kedden az ENSZ-szakértők és az iraki vezetés közötti összeköttetést biztosító iraki csoport vezetője.

Hoszam Amin tábornok, az úgynevezett iraki Nemzeti Ellenőrzési Szervezet vezetője Bagdadban újságírók előtt kijelentette: megfelelő időben, e hónap hetedikén átnyújtják a kért dokumentumot, és az ENSZ fegyverzetellenörző bizottsága, illetve a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség illetékesei továbbíthatják azt New Yorkba és Bécsbe. George Bush amerikai elnök többször megerősítette: Iraknak az ENSZ BT 1441. számú határozatában meghatározott időpontig, december 8-ig, azaz e hét vasárnapjáig, "megbízható és teljes" jelentést kell adnia nukleáris-, biológiai- és vegyifegyver-készleteiről az ENSZ ellenőröknek.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Brüsszel fizeti az új HÉV-eket

Az árat 200 milliárd forint körülire várják. Eldőlt az is, hogy a nagykörúti kerékpársáv marad is meg nem is.

szeptember 9., 14:30

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32