A terroristavezér az amerikaiakat vádolja
Mint mondta, a bali merényletet az al-Kaida a helyi terroristákkal együttműködve követte el. A védelmi miniszter az első indonéz hivatalos személy, aki elismeri az al-Kaida érintettségét. A helyi hatóságok eddig hivatalosan senkit nem gyanúsítottak. A kormányzat korábban tagadta, hogy al-Kaida terroristák lennének az országban. A Dzsemáa Iszlámija vezetője tagadta, hogy köze lenne az akcióhoz, egyben az Egyesült Államokat vádolta - írja az AP.
A nyomozáshoz csatlakozott az FBI, számos ausztrál nyomozó is részt vesz a munkában. Indonéz kormányzati források szerint 181 ember vesztette életét a támadásban, a korházi dolgozók 188 áldozatot említenek. A robbanásban háromszázan sebesültek meg.
Vér borít mindent
A Sari klub előtt, ahol a merényletet elkövették, még mindig vér borítja az utcákat - számolt be az Indexnek a helyszínen tartózkodó Simonyi Gábor. "Két robbanás történt, egy kisebb bent a klubban, amit egy autó felrobbanása követett az épület előtt. A mentési munkálatot nehezítette, hogy sokan segítségnyújtás helyett elmenekültek, vagy fotózni, videózni kezdtek" - mondta Simonyi egy szemtanúval folytatott beszélgetése alapján.
|
- Budapest, IV. kerület Erzsébet utca 46.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
- Budapest, XIII. kerület Angyalföldi út 21.
- Alapterület 81 m2 Szobák 2+2 db Vételár 75,2 M Ft
Rovataink a Facebookon