Bobby Fischer megúszta

Szabadon engedi a kedden izlandivá lett Bobby Fischert Japán. A Jugoszlávia elleni szankciók megsértésével vádolt egykori sakkvilágbajnok kiadatását az Egyesült Államok kezdeményezte

Elengedik Bobby FIschert a japán hatóságok. Az egykori sakkvilágbajnok, akit az amerikai ügyészség a Jugoszlávia elleni gazdasági szankciók megsértésével vádolnak, kedden megkapta az izlandi állampolgárságot.

Másodszorra megmentették

Az izlandi parlament elsőre, egy hónapja megtagadta az állampolgárság megadását Fischernek, amikor azonban kiderült, hogy a felajánlott külhoni állampolgárság ellenére Japán kiadná a sakkvilágbajnokot az Egyesült Államoknak, a parlament újra szavazott.

A megismételt szavazáson ellenszavazat nélkül, két tartózkodással adták meg a teljesjogú állampolgárságot Fischernek. A japán hatóságok ezek után úgy nyilatkoztak, hogy szabadon bocsátják a sakkvilágbajnokot.


1972 - Bobby FIscher és Borisz Szpaszkij

Az 1972-ben a több évtizedes szovjet sakkdominanciát megtörő Fischert győzelme idején nemzeti hősként ünnepelték, a sakknagymester azonban erős kritikával kezdte illetni az Egyesült Államokat, illetve zsidó származása ellenére is erősen antiszemita nyilatkozatokat tett. 1992-ben elvállalta, hogy az akkor nemzetközi szankciók alatt álló Jugoszláviában játssza újra a harminc évvel korábbi világbajnoki döntőt az időközben svájcivá lett Borisz Szpaszkijjal.

Remélik, hogy befogja a száját

Ezzel azonban megsértette a gazdasági szankciókat, ezzel okot adott az amerikai hatóságoknak az elfogatóparancs kiadására. A következő években olyan országokban bujkált, melyeknek nem volt kiadatási egyezménye az Egyesült Államokkal (így egy ideig Magyarországon tartózkodott). Japánba mintegy négy éve érkezett, tavaly bukott le, amikor időközben bevont, így érvénytelen amerikai útlevelével próbálta meg elhagyni az országot.

"Remélem a jövőben visszafogottabban bírálja az amerikaiakat, ez sok gondot okozott neki már a múltban is", kommentálta az izlandi parlament döntését az állampolgársági kérelmet előterjesztő izlandi képviselő.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25