Ha rövid időre is, de van kormánya Belgiumnak

Bizalmat szavazott vasárnap a belga parlament Guy Verhofstadt flamand liberális politikus ideiglenes kormányának, amely a tervek szerint három hónapig marad hivatalban.

A kormány pénteken tette le a hivatali esküt II. Albert király előtt. Verhofstadt még aznap előterjesztette a kormány programját, amelyet a törvényhozás vasárnap rendkívüli ülésen megvitatott és 97 igennel, 46 ellenszavazattal, egy tartózkodás mellett elfogadott. Ezzel - negyedévre legalábbis - lezárult a több mint fél éven át tartott belga kormányválság.

A pártoknak azonban márciusig meg kell állapodniuk a holland nyelvű flamandok és a franciaajkú vallonok közös államának olyan szerkezeti átalakításában, amely tartósan működőképes kormányzást tesz lehetővé.

Az 54 éves Verhofstadt szocialista-liberális koalíció élén kormányozta az országot a június 10-i választásokig. A koalíciós pártok a választáson vereséget szenvedtek, és a győztes flamand kereszténydemokraták nyertek jogot arra, hogy kormányalakítási tárgyalásokba kezdjenek. Vezetőjük, Yves Leterme azonban hosszas próbálkozások után sem tudta összehozni a két népcsoport konzervatív, illetve liberális pártjaiból tervezett négypárti koalíciót, mert olyan autonómiaelképzelésekkel állt elő, amelyeket a vallonok nem fogadtak el.

Az uralkodó végül az ügyvezető kormányfőt, Verhoftstadtot bízta meg azzal, hogy kovácsoljon össze legalább három hónapra olyan ideiglenes kormányt, amely el tudja készíteni a jövő évi költségvetést - amire egy ügyvezető kabinetnek nincs felhatalmazása -, gondoskodik a legsürgősebb ügyek intézéséről, valamilyen módon eléri az üzemanyag- és élelmiszerárak felgyorsult emelkedésének visszafogását, és helyreállítja a Belgium életképességébe vetett bizalmat, a külföld előtt is megmutatja, hogy "van kormánya Belgiumnak".

A kormányprogram értelmében csökkenteni akarják a költségvetési deficitet, amely - ha nem tesznek ellenintézkedést - akár a GDP 0,4-0,7 százalékát is elérheti jövőre.

Verhofstadt végül olyan ideiglenes kormányt állított össze, amelyben a tervezett jobbközép koalíció négy pártja mellett a vallon szocialisták is helyet kaptak. E széles politikai spektrum egy kormányba "összezárva" hosszú távon nem lenne működőképes, de arra elvben alkalmas lehet, hogy három hónap alatt megteremtse a feltételeket a stabil kormányzáshoz. A miniszterelnökkel együtt 14 tagú kormányban fele-fele arányban vannak flamand és vallon politikusok. Az ország lakosságának mintegy hatvan százaléka flamand.

A mostani elképzelések szerint Verhofstadt három hónap alatt megteszi kötelességét, majd - Verhofstadt mehet, és március 23-án visszaadja a kormányalakítás jogát Leterme-nek. Ehhez azonban arra van szükség, hogy addig tisztázzák, milyen mértékű államreform képzelhető el a közös állam kereteinek szétfeszítése nélkül. Leterme pártja adózási, szociálpolitikai kérdésekben is jelentősen ki akarja bővíteni a két közösség önálló döntési jogkörét. A vallonok azért ellenkeznek, mert úgy ítélik meg: ha a gazdagabb Flandria és az elmaradottabb Vallónia között lazulnak a kötőelemek, akkor az Vallónia még drámaibb leszakadásához vezet.

Az ideiglenes kormányban Leterme a felelős az intézményi reformok előkészítéséért, tehát a flamand kereszténydemokrata politikus most ideiglenes kormánytagként folytathatja tovább lényegében ugyanazokat az alkudozásokat, amelyeket kormányalakítással megbízott miniszterelnök-jelöltként nem sikerült eredményesen végigvinnie.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59