Száz napja nincs kormánya Belgiumnak

Száz nappal az általános választások után Belgiumban még mindig nem sikerült összeállítani az új kormánykoalíciót. Elemzők már az ország szétesésével foglalkoznak.

Egyes friss értékelések szerint a megállapodás még nem is körvonalazódik, és egyre többet foglalkoznak az ország szétesésének lehetőségével - derül ki keddi brüsszeli sajtójelentésekből.

A júniusi választásokon győztes flamand kereszténydemokrata párt vezetője, Yves Leterme nyár végéig nem tudott életképes koalíciót összeállítani. Vallon tárgyalópartnerei ugyanis elutasítják Leterme azon választási ígéretének teljesítését, hogy jelentős - franciaajkú elemzők szerint a hollandajkú Flandriának jóval kedvezőbb - állam- és alkotmányreformot hajtanak végre.

II. Albert király a hónap elején Herman Van Rompuy képviselőházi elnököt kérte fel az újabb koalíciós lehetőségek feltérképezésére, de tárgyalásai a kiszivárogtatások szerint eddig nem vezettek érdemi eredményre.

Nyolc évnyi kormányzás után a nyár elején lemondott posztjáról Guy Verhofstadt, Belgium miniszterelnöke, miután pártja, a flamand liberálisok súlyos vereséget szenvedtek a júniusi parlamenti választásokon.

A választás nyertese a flamand kereszténydemokrata párt lett a szavazatok 30 százalékával. Második helyen a vallon liberálisok végeztek, a kormánypártok közül egyedüliként nekik sikerült megőrizniük népszerűségüket. Ezzel a liberálisok lettek a legnagyobb vallon párt, miután a szocialisták súlyos vereséget szenvedtek.

Az oldalról ajánljuk

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

tegnap, 14:47

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

8 órája

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32