Ragaszkodnak a Benes-dekrétumokhoz a csehek

Kiállt a Benes-dekrétumok mellett a cseh parlament. Szerdán egyhangúlag meghozott határozatukban a képviselők "megváltoztathatatlannak" nevezték a dekrétumokat, melyek alapján már semmiféle új jogviszony nem keletkezhet. A kormányzásra esélyes Vaclav Klaus biztosítékot követel az Európai Uniótól a dekrétumokra vonatkozóan, különben a belépés ellen szavaz.
Egyhangúlag elutasította a Benes-dekrétumok elítélését a cseh parlament szerdán. A képviselők nyilatkozatot fogadtak el, melynek szövege szerint az Edvard Benes volt csehszlovák államfő II. világháború után kiadott dekrétumai "megkérdőjelezhetetlenek, érinthetetlenek és megváltoztathatatlanok"

Magyarország nem került szóba

A dokumentum - amelyet a 200 tagú testület ülésen jelenlévő 169 képviselője fenntartások nélkül támogatott - ugyanakkor megállapítja, hogy a háború után kiadott törvények és dekrétumok alapján már semmiféle új jogviszonyok nem keletkezhetnek. A nyilatkozat Magyarországgal és a magyarokkal nem foglalkozik.

A két részből álló rövid nyilatkozat tervezetét múlt pénteken véglegesítették a parlamenti pártok elnökei. Az ülésen már nem volt vita a nyilatkozatról, csak a pártelnökök szólaltak fel, s mondták el röviden pártjuk álláspontját a kérdésben. Az első, bevezető rész szerint a cseh képviselőház elutasítja a második világháború befejezésével kapcsolatos kérdések megnyitására irányuló igyekezeteket, és megállapítja, hogy a kárpótlások terjedelmét és feltételeit kizárólag a cseh alkotmányos hatóságok állapítják meg.

A nácizmus vereségének következménye

A második részben a képviselőház leszögezi, hogy az 1940 és 1945 közötti időszakban keletkezett törvények, beleértve Benes-elnök dekrétumait is, a nácizmus vereségének a következménye. Ebből kiindulva pedig megállapítja, hogy az előbbi törvények és rendeletek alapján keletkezett jogi és vagyoni viszonyok "megkérdőjelezhetetlenek, érinthetetlenek és megváltoztathatatlanok".

Nem lép be az EU-ba, ha nem kap biztosítékot

A nyilatkozat elfogadásával a Benes-dekrétumokkal kapcsolatos cseh belpolitikai vita azonban várhatóan még nem zárul le. Vaclav Klaus volt cseh kormányfő több kampánygyűlésen is megismételte: biztosítékot követel az Európai Uniótól arra nézve, hogy a háború utáni törvények is dekrétumok érinthetetlenek.

Amennyiben nem kapnak erre biztosítékot, Klaus pártja az Unió elutasítását támogatja majd az erről döntő népszavazáson. A Klaus vezette Polgári Demokratikus Párt pillanatnyilag vezet a cseh közvélemény-kutatásokban, és jó eséllyel pályázik a köztársasági elnöki pozícióra Vaclav Havel jelenlegi elnök visszavonulása után.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Brüsszel fizeti az új HÉV-eket

Az árat 200 milliárd forint körülire várják. Eldőlt az is, hogy a nagykörúti kerékpársáv marad is meg nem is.

szeptember 9., 14:30

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32