Vádemelést indítványozott az ügyészség Berlusconi ellen

A milánói ügyészség vádemelést indítványozott Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök, és brit ügyvédje, David Mills ellen korrupció és hamis tanúzás gyanújával. Mindkettőjük ellen folyik egy másik per is, a vád szerint amerikai filmjogokkal üzérkedtek, így sikkasztás és csalás lehet a bűnük.

Silvio Berlusconi olasz miniszterelnököt azzal vádolják, hogy 1997-ben legkevesebb 600 ezer dollárt utaltatott át ügyvédjének, David Millsnek annak fejében, hogy hamisan tanúskodjon két, a jelenlegi olasz kormányfő ellen indított perben. Mindketten tagadják a vádakat, jelentette pénteken az olasz média.

Mills különváltan élő felesége egyébként Tessa Jowell, aki korábban kulturális miniszter volt a brit kormányban.

Fabio De Pasquale ügyész elmondta, hogy Millset két rendbeli hamis tanúzással vádolják, amit 1997-es és 1998-as meghallgatásán követett el. Mills a sajtóhírek szerint elmulasztott megemlíteni egy 1995-ös, Berlusconival folytatott telefonbeszélgetést, amelyben egy Berlusconi által Bettino Craxi volt szocialista miniszterelnöknek utalt törvénytelen kifizetést tárgyaltak meg.

Mills állítólag elhallgatta azt is, hogy Berlusconi kapcsolatban állt két offshore-céggel, amelyek részt vettek amerikai filmjogok megvásárlásában. Ez utóbbi ügylet egy másik peres eljárás tárgya, amelyben Berlusconit, Millset és még 12 embert azzal vádolnak, hogy sikkasztást és csalást követtek el amerikai filmjogok megvásárlása során. A tranzakciót a vád szerint a Mediaset, Berlusconi médiabirodalma bonyolította. Valamennyi vádlott tagadja bűnösségét.

A milánói ügyészség versenyt fut az idővel, hogy bírói szakaszba juttassa a vesztegetési ügyet, miután az olasz parlament nemrég elfogadta a Berlusconi kormánya által támogatott igazságügyi reformot, amely egyebek között csökkentette az elévülési határidőket.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Kultúr
Pláza helyett közpark lett, maradhat?

A szennyezett gyártelep helyén szellős, izgalmas elemeket felvonultató közpark nyílt. Megnéztük, mit tud Budapest legújabb zöldterülete, a Széllkapu.

szeptember 12., 16:17

  • Belföld
Az EMMI államtitkára szerint az elmúlt években 77 kórházat újítottak fel

Állítja, hogy öt népegészségügyi program indult célzott szűrőprogramokkal, egyre több orvos és egészségügyi szakember dolgozik itthon.

2 órája