Etikai botrány a New York Times-nál

A New York Times két év után elismerte, hogy egyik újságírója, Kurt Eichenwald pénzt adott egy 18 éves, pornóval foglalkozó fiúnak cserébe a tőle kapott információért. Erről sem a szerkesztők, sem az olvasók nem tudtak. A legtöbb amerikai lapnál alapszabály, hogy tilos a forrásoktól pénzért információt szerezni.

Elismerte a New York Times kedden, hogy egy 2005-ben készült cikk főszereplőjének, egy tizenéves, internetes pornóval foglalkozó fiúnak egy 2000 dollárról szóló csekket küldtek, hogy így nyerjék meg bizalmát. A lap egykori újságírója, Kurt Eichenwald 2005 júniusában fizetett Justin Berrynek, a 18 éves pornósztárnak, írja az AP. Eichenwald tavaly októberben hagyta ott a New York Times szerkesztőségét.

A lap nyomozása kapcsán kongresszusi meghallgatások kezdődtek, többeket letartóztattak, és reformok indultak el a web-hostinggal foglalkozó cégek ügyfeleinek monitorozásával kapcsolatban.

Meg akarta menteni

A történet felhívta a figyelmet Eichenwald sajátos kapcsolatára forrásával. A történet nyilvánosságra kerülése előtti hónapokban ugyanis az újságíró meggyőzte Berryt, hagyjon fel a pornózással és a kábítószerezéssel, és legyen bűnügyi informátor az igazságügyi minisztérium soraiban.

Társadalmi szerkesztő

A sajátos szerkesztői munkakört a New York Times hozta létre 2003 decemberében azzal a céllal, hogy a szerkesztőségben már bevett szokásokat, szabályokat, hangvételt lehessen kritizálni, hogy fény derüljön a hibákra és a mulasztásokra, valamint hogy meglegyen az összeköttetés a lap és az olvasók között.

A munkakör létrehozásának apropóját az akkor 27 éves Jayson Blair ügye szolgáltatta, aki a New York Times újságírójaként négy év alatt harmincnál is több plagizált vagy kitalált cikket publikált. A botrány miatt végül lemondott a lap főszerkesztője és szerkesztőségvezetője is.

A lap vezetése hangsúlyozta liberális szemléletű szerkesztési elveit, a felmerült kifogásokat ugyanis az eredeti cikk mellett keretesben jelentették meg, amit egy Byron Calame társadalmi szerkesztő (lásd keretes írásunkat) által jegyzett írás követett. A szerkesztők ugyanakkor azt állították, nem tudtak róla, hogy Eichenwald pénzt adott a Berrynek. „A csekk létét el kellett volna árulni az olvasóknak és a szerkesztőknek, ahogy minden más lépést, amit a fiatal érdekében tett” – olvasható a lap kedden megjelent magyarázatában.

Az AP Eichenwalddal készített telefonos interjújában az újságíró azt mondta, azért küldte el a csekket, hogy ezzel a trükkel derítse ki a fiú valódi nevét és lakcímet. Akkoriban azt állította, hogy először nem akart írni Berryről, csak mikor felfedezte a fiú aggasztó hátterét. Feleségével ekkor döntötték el, megpróbálnak segíteni rajta. „Feltettünk 2000 dollárt arra, hogy esetleg meg tudjuk menteni egy gyerek életét” – fogalmazott.

Végül cikk lett belőle

Eichenwald csak akkor döntötte el, hogy ír Berryről, mikor személyesen találkozott vele, ekkor meg is próbálta visszakérni tőle a pénzt. A 2000 dollárt végül a fiú nagymamája fizette vissza. A legtöbb amerikai lapnál alapszabály, hogy tilos a forrásoktól pénzért információt szerezni.

A médiában hónapokig éles vita folyt arról, Eichenwald túl közel került-e forrásához. Az oregoni egyetem 2006-ban neki ajándékozta az etikus újságírásért évente kiosztott díjat.

Eichenwald elismerte, meg kellett volna osztania a szerkesztőkkel a 2000 dollár kifizetésének tényét. Mentségére azt mondta, a sztori körül felmerült számos etikai kérdés közt egyszerűen elsikkadt a pénz, ráadásul a kifizetéskor inkább magánszemélyként cselekedett és nem újságíróként.

„Tudom, hogy szokatlan dolgot tettem, lehet, hogy részletesebben kellett volna beszámolnom arról, amit magánszemélyként döntöttem. Ha ma újra ebben a helyzetben lennék, nem mondom, hogy másként cselekednék” – mondta Eichenwald.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32