Oszama bin Laden él és kapcsolatot tart az afganisztáni tálib felkelők vezéreivel, közölte egy brit televízióban egy tálib parancsnok. Dadullah molla elmondta, azóta, hogy amerikai vezetésű haderő 2001-ben Afganisztánban megdöntötte a tálibok rendszerét, nem találkozott bin Ladennel. A molla úgy tudja, hogy az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat vezére, aki feltevések szerint az afgán határ közelében, Pakisztán északnyugati térségében bujkál, ritkán fogad környezetén kívüli embereket.
"Csakis bajtársai látják őt; üzenetváltások útján osztjuk meg egymással terveinket" - számolt be róla a molla nyilatkozatában, amelyet szerdán közvetített a Channel 4 News brit televíziós állomás. "Együtt indulunk a csatamezőre. Jelenleg nagyon ritkán, kizárólag fontos konzultációk erejéig találkozunk egymással" - fogalmazott a tálib parancsnok, hozzáfűzve: "jelenleg nagyon nehéz magával bin Ladennel találkozni, de tudjuk, hogy él".
Ha a terroristavezér meghalna, azt nehéz lenne eltitkolni - mutatott rá Dadullah molla, mert ebben az esetben a környezetéhez tartózok "tájékoztatnának bennünket". Dadullah a tálibok kelet- és délkelet-afganisztáni műveleteit irányítja, és a tálibok vezérének, Omar mollának a bizalmasa.
Az interjú hitelességét egyelőre nem erősítették meg, mert a Channel 4 nem közölte, hogy miként jutott a felvételhez. Dadullah molla elmondta még, hogy a tálib öngyilkos merénylők továbbra is készek az Afganisztánban állomásozó NATO-erőkre támadni. A NATO helyi parancsnokai arra számítanak, hogy a tálibok egy tavaszi offenzívát terveznek a szövetséges csapatok ellen.