Elfogták az egyik londoni merénylőt

A birminghami rendőrök londoni kollégáikkal és a terrorelhárítással közösen elfogtak négy, a csütörtöki londoni robbantásokkal vádolt gyanúsítottat. Értesülések szerint az egyik őrizetbe vett szomáliai származású férfi helyezett el pokolgépet a földalatti Warren Street-i állomásán.

Négy embert tartóztatott le a Scotland Yard szerdán Birminghamben, a múlt csütörtöki elfuserált terrortámadásokkal összefüggésben. Az akciót a helyi rendőrség a londoni rendőrökkel és a terrorelhárítás embereivel közösen hajtotta végre, jelentette a Reuters.

Sokkolót is bevetettek

A BBC jelentése szerint az egyik elfogás különösen jelentős a nyomozás szempontjából. A brit közszolgálati hírcsatorna értesülései szerint a Hay Mills városrészben elfogott férfi előállítása során találtak a rendőrök egy gyanús csomagot, amiért a környéket ki is ürítették. A másik három letartóztatásra a Ward End városrészben került sor.

A Hay Mills-i elfogás során a rendőrség sokkolót is használt, jelentette a BBC. A PA hírügynökség, a BBC és Sky News úgy tudta, hogy a férfi ellen körözési parancs volt érvényben a sikertelen merényletek miatt, ezt azonban a rendőrség szóvivője "a sajtó spekulációjának" minősítette.

A brit Sky News hírtelevízió szerint az egyik őrizetbe vett férfi a múlt csütörtöki sikertelen merénylet egyik feltételezett tettese, a szomáliai Yasin Hassan Omar. A hírt a rendőrség egyelőre nem kommentálta. Omar 11 éves korában a családjával érkezett Nagy-Britanniába, és azóta állandó tartózkodási engedélyt kapott. Azzal vádolják őt, hogy pokolgépet helyezett el a földalatti Warren Street-i állomásán.

Az MTI jelentése szerint Newcastle-ben is letartóztattak két terroristagyanús férfit. A Scotland Yard közleménye szerint a két férfi Londonba készült utazni. Azt nem erősítették meg, hogy a letartóztatás összefüggésben van-e a birminghami razziával, vagy a múlt csütörtöki merényletekkel.

Angliában rejtőznek

A brit rendőrség elengedett három személyt, akit szerdán vettek őrizetbe a július 21-i londoni merényletkísérletek nyomozása során. Szabadon engedték azt a két férfit, akit az észak-angliai Newcastle-ból a londoni King,s Cross állomásra tartó vonaton fogtak el. Elengedték azt a férfit is, akit a nap folyamán Lutonban, a nemzetközi repülőtér egyikén, szintén a terrorizmusellenes törvény alapján fogtak le, miután a légikikötőben riadót rendeltek el. A férfi őrizetbe vételét azzal magyarázta, hogy nagyon hasonlított a július 21-i merényletkísérletek egyik feltételezett elkövetőjére.

A négy letartóztatással már kilencre nőtt a csütörtöki merényletek miatt fogságban lévők száma. A szerdáig elfogott öt gyanúsított mindegyikét a merényletek szervezéséhez nyújtott segítségadással vádolják, a négy merénylőt egyelőre nem fogták el. A hatóságok feltételezése szerint a támadók nem hagyták el Nagy-Britanniát, valószínűleg Londonban bujkálnak.

Birmingham Anglia második legnagyobb városa, Londonhoz hasonlóan nagy muzulmán közösség él itt is. A városban a három héttel ezelőtti, ötvenkét áldozatot követelő londoni terrortámadások után terrorriadót rendeltek el, húszezer embert evakuáltak a hírre, hogy a szórakozónegyedben bombát találtak. A riasztás később tévesnek bizonyult.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58