Csalással vádolják Tony Blairt

Tony Blairt és kormányát is csalással vádolja a brit ellenzéki sajtó. Az Independent és a Times szerint az, hogy a kormány két, kompromittáló mondatot is kihúzott az igazságügyi minisztérium az iraki háború miatt felmondó vezető jogtanácsosának búcsúleveléből, azt bizonyítja, hogy a legfőbb ügyész a kormány nyomására változtatta meg az iraki háborút jogtalannak tartó véleményét, napokkal a hadműveletek előtt. Az érintettek tagadnak.

Kompromittáló részleteket húzott ki a brit kormány a legfőbb ügyész az iraki háború jogosságáról szóló, még a két évvel ezelőtti invázió előtt keltezett jelentéséből, állítja több brit újság is. Lord Goldsmith az információs szabadságot garantáló törvények értelmében nyilvánosságra hozott, 2003. márciusi állásfoglalásából kiderül, hogy két héttel a hadművelet kezdete előtt még nem támogatta a háborút. A harcok megindulása előtt három nappal azonban már úgy vélte, adott a háború jogi háttere.

Goldsmith március 7-én írt levelében még arról beszél, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatai nem adnak elég jogi alapot a háborúra. Március 17-én a parlamentben azonban már úgy vélte, a háború jogszerűen megindítható.

Eltűnt sorok

Goldsmith parlamenti beszédét követően lemondott az igazságügyi minisztérium jogtanácsadója. Elizabeth Wilmshurst 2003. március 18-án keltezett levelében azt írta, újabb ENSZ-határozat hiányában a háború jogtalan. Az idén márciusban nyilvánosságra hozott levélből Wilmshurst szerint egy részt kihúztak.

A Channel 4 magántelevízió értesülései szerint a kihúzott részben Wilmshurst azon lamentál, hogy a minisztérium jogi osztálya az Iraknak ultimátumot szabó 1441-es ENSZ-határozat előtt és után sem látta megalapozottnak a háború megindítását. A kihúzott passzusban arról is beszél, hogy Goldsmith is ezt az álláspontot képviselte még március eleji levelében.

Magára vállalta

Lord Goldsmith nem kívánt reagálni a felvetésekre. Szóvivőjén keresztül csak annyit közölt, hogy négy hete, a parlamentben már elmondta, hogy két évvel ezelőtti beszédében saját álláspontját képviselte, amikor megalapozottnak nevezte az iraki háborút.

Wilmshurst levelének cenzúrázása miatt ugyanis a brit sajtó háborúellenes lapjaiban, így a radikálisan baloldali Independentben és a konzervatívokat támogató, az utóbbi időben bulvárosodó Timesban rögtön az merült fel, hogy Goldsmith a kormány nyomására változtatta meg véleményét. Az ügy szereplői közül senki sem utalt azonban erre. Wilmshurst is csak annyit reagált a felvetésre, hogy azért mondott fel az igazságügyi minisztériumnál, mert személy szerint nem tudott egyetérteni az Irak elleni háborúval.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25