Vonatok ütköztek Bécs közelében

Négyen súlyosan, kilencen könnyebben megsérültek a Bécs környéki vasúti balesetben.

Négyen súlyosan, kilencen könnyebben megsérültek abban a vasúti balesetben, amely kedden történt Bécstől húsz kilométerre, délre, Gramatneusiedlnél. Több mint kétszázan vettek részt a mentésben, és négy mentőhelikoptert is bevetettek, jelentette a TV2. Az MTV Híradója szerint egy magyar jegykezelő is a sérültek között van.

Egy Bruck an der Leitha felé tartó tehervonat ütközött össze egy Pamhagenből a bécsi Déli pályaudvar (Südbahnhof) felé haladó személyvonattal. Az ütközés a felsővezeték oszlopához nyomta az egyik motorkocsit, amely egy vagonnal együtt a feje tetejére állt.

Néhány napig elkerülik a környéket

Az Osztrák Államvasutak szóvivője (ÖBB) egyelőre nem tudta megmondani a baleset okát. A tehervonat a gramatneusiedli állomás közelében egy másik sínre váltott szabályszerűen, és eközben keresztezte a másik vonat útját, aminek nem lett volna szabad megtörténnie.

A MÁV Rt. közölte, hogy az osztrák vasúton történt baleset miatt a Bécs felől magyar területre érkező nemzetközi vonatok jelentős késéssel várhatók. Budapestről Bécs felé ugyan menetrend szerint indulnak a vonatok, az utasoknak azzal kell számolniuk, hogy Bruck an der Leitha és Bécs között autóbuszokkal kell tovább utazniuk.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Kultúr
Pláza helyett közpark lett, maradhat?

A szennyezett gyártelep helyén szellős, izgalmas elemeket felvonultató közpark nyílt. Megnéztük, mit tud Budapest legújabb zöldterülete, a Széllkapu.

szeptember 12., 16:17