Lehallgatókészülék a kínai elnök gépén

A kínai titkosszolgálat több mint 20 lehallgatókészülékre bukkant azon a Boeing 767-es utasszállítógépen, amelyet az amerikai Boeing cég készített kínai megrendelésre Csiang Cö-min államfő hivatalos repülőgépeként - jelentette szombaton a The Financial Times kínai kormányilletékesekre hivatkozva.
A lehallgatókészülékeket a repülőgép kárpitozásában rejtették el, egyet például az elnöki ágy fejtámlájában, egy másikat a mellékhelyiségben. Az utasszállító gép szeptemberi próbarepülése után fedezték fel a poloskákat, amikor furcsa zörejekre figyeltek fel a szakértők. Az apró készülékeket állítólag műhold irányítja. Pekingi katonai szakértők szerint a berendezések sokkal kifinomultabbak, mint amelyek kereskedelmi fogalomban kaphatók.

'Nem biztos, hogy amerikaiak'

Az elnöki gép lehallgatókészülékeinek a felfedezése néhány héttel George Bush amerikai elnök és Csiang Cö-min államfő jövő hónap végére tervezett találkozója előtt vált ismertté. A kínai hatóságok egyelőre nem tudják, hol és miként kerültek a poloskák a repülőgépre. A brit napilap szerint arra egyelőre nincs bizonyíték, hogy az amerikai kormány állna a poloskák elrejtése mögött.

A gépet Seattle-ben szerelték össze

A repülőgépet a Boeing seattle-i gyárában készítették, a kárpitozást azonban egy másik amerikai cég végezte valahol az Egyesült Államokban. Kínai illetékesek végig figyelemmel kísérték a gép összeszerelését. A repülőgép a Boeing gyárát teljesen üresen, bútorok, belső kárpitozás nélkül hagyta el, és Honolulu érintésével érkezett meg Kínába tavaly augusztusban.

A kínai biztonsági szolgálat vizsgálatot indított gondatlanság okán a Kínai United Airlines-nál, az elnöki gép megrendelőjénél, és a behozatalért felelős, állami tulajdonú CASC légi közlekedési export-import vállalatnál. A kínai légierő 20 tisztjét és a CASC két vezetőjét vették őrizetbe kihallgatásra - közölték kínai illetékesek. A Boeing egyik illetékese közölte, vállalata nem hallott semmit a poloskák felfedezéséről.

Kémkednek

A Financial Times szerint egyelőre nem világos, hogy a felfedezés meghiúsítja-e a kínai-amerikai csúcstalálkozót, amelyet Csiang Cö-min kiváló lehetőségnek tart arra, hogy George Bush elnökkel véleményt cseréljen a geopolitika számos kérdéséről. Az Egyesült Államok és Kína tavaly áprilisban "összecsapott" kémkedési kérdésekben, amikor a kínai légierő egyik vadászgépe és az amerikai EP-3 kémrepülőgép összeütközött a Dél-kínai-tenger légterében.

A ütközésben a kínai pilóta meghalt, a légierő kínai földön leszállásra kényszeríttette az amerikai gépet. Kína akkor közölte, hogy az amerikai kémrepülőgépek tevékenysége az ország partjai mentén "veszélyeztetik nemzetbiztonságát, a békés rendet, és provokációt jelentenek a kínai nemzeti szuverenitásra". Az eset Kínában sokakat meggyőzött arról, hogy az Egyesült Államok Kínát jövőbeni ellenségnek tekinti - emlékeztetett a brit gazdasági lap.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04