Tizenöt halott az elnöki beiktatáson Kolumbiában

Hiába biztosította húszezer katona az új államfő beiktatási ceremóniáját, a marxista lázadók legalább tizenöt halálos áldozatot követelő támadásokat hajtottak végre a kolumbiai fővárosban. Az áldozatok között sok gyerek is van. Választási programjában az új elnök kemény fellépést ígért a bal- és jobboldali szélsőséges félkatonai szervezetek ellen.
Legalább tizenöt, egyes jelentések szerint tizenhat halottja és negyven sebesültje van az új kolumbiai elnök beiktatási ceremóniája alatt elkövetett bogotai merényleteknek. A támadásokban több gyermek is életét veszítette, valamint néhány rendőr is megsebesült. Bár a felelősséget eddig egyetlen szervezet sem vállalta, megfigyelők szerint egy ilyen szervezettségű támadásra kizárólag a marxista Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) terroristái képesek.

Húszezer katona próbálta biztosítani a rendet

A FARC-ra utalnak a támadás során használt fegyverek is, a beiktatási ceremóniával egy időben ugyanis házi készítésű aknavetőkkel lőtték a kolumbiai főváros parlamentje közelében fekvő szegénynegyedét, annak ellenére, hogy a főváros biztonságára mintegy húszezer katona és egy amerikai felderítőgép is vigyázott. A marxista gerillákat láthatóan nem félemlítette meg az új elnök ígérete az ellenük irányuló kemény fellépésre és a törvényes rend helyreállítására az országban - véli a BBC kolumbiai tudósítója.

Három merényletet úszott meg

A liberális Alvaro Uribe májusban aratott földcsuszamlásszerű győzelmet a választásokon tett ígéretével, hogy lesújt az országban garázdálkodó marxista és jobboldali félkatonai szervezetekre - írja a BBC. A törvényhozás reformjára előterjesztett csomagtervében Uribe lehetővé tenné azonban, hogy a fegyverletételt és a megbékélést választó gerillák akár kongresszusi képviselethez is jussanak - írja az MTI. "Ne várjanak azonban csodát" - figyelmeztetett később az elnök.

Az elmúlt hat hónapban három merényletet is elkövettek Uribe ellen, ezek egyikében a most beiktatott elnök több autója is megsemmisült. Apját a FARC gerillái lőtték le családi farmjukon 1983-ban. A várható támadások miatt a beiktatási ceremóniát nem a szokásos szabadtéri helyszínen, Bogota koloniális stílusú főterén, hanem a parlament épületében tartották.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

11 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

9 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Kultúr
Másodszor is jelölték Donald Trumpot a 2021-es Nobel-békedíjra

Egy svéd parlamenti képviselő szerint a szerb-koszovói gazdasági megállapodásért is megkaphatná.

szeptember 12., 06:37