Kivonják a brit csapatok nagy részét Irakból?

Őszre kivonják Irakból a brit hadsereg jelentős részét - áll abban a titkos brit kormányzati leiratban, amelyből a Mail on Sunday idézett. A tervezet szerint a következő egy évben hasonló méretű amerikai csapatkivonás is várható, és jó eséllyel távozna a koalíció több más tagja is.
A vasárnapi brit tömeglaphoz eljutott belső tájékoztatás, amelyet a cikk szerint John Reid védelmi miniszter állított össze Tony Blair miniszterelnöknek, a 8500 fős brit kontingens jelentős részének kivonását irányozza elő már három hónapon belül, és 2006 közepére már csak 3 ezer brit katona maradna Irakban.

Reid leirata szerint a kormány kötelezettséget vállalt arra, hogy a brit hadsereg által ellenőrzött négy dél-iraki tartományból kettőben októberben, a másik kettőben 2006 áprilisában átadja az ellenőrzést az irakiaknak.

A tervezet szerint - amelyről Reid is elismeri, hogy az még nem "miniszteriálisan jóváhagyott álláspont", bár szerinte azzá kellene válnia - a csapatkivonással 2006 végétől megfelezhető lenne az iraki brit kontingens állomásoztatásának évi 1 milliárd fontos (csaknem 2 milliárd dolláros) költsége.

Csapatkivonási igény

A dokumentum szerint az amerikai hadsereg részéről is "erőteljes csapatkivonási igény" mutatkozik a most felmerülő tervekben. A brit védelmi miniszter által beterjesztett leirat szerint az amerikai hadvezetés azzal számol, hogy 2006 elején a 18 iraki tartományból 14-nek az ellenőrzése átadható az irakiaknak, ami lehetővé tenné a koalíciós erők létszámának 176 ezerről 66 ezerre csökkentését.

A brit védelmi miniszter elismeri, hogy a brit csapatkivonással kérdésessé válik a brit ellenőrzési térségekben lévő több más koalíciós partner, például az infrastruktúra helyreállításán dolgozó 550 japán mérnök, vagy az 1400 ausztrál katona maradása is.

A Mail on Sundaynek a londoni miniszterelnöki hivatal csak annyit mondott: a kormány álláspontja mindig is az volt, hogy csökkenteni fogják a brit jelenlétet, ha az irakiak képesek lesznek önállóan fenntartani a biztonságot, de "nem előbb".

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58