Összeomolhat a brit légiközlekedés

Nagy-Britanniában legalább négy terrorista merényletet hiúsítottak meg a tavalyi júliusi londoni robbantások óta, de fel kell készülni újabb kísérletekre is - közölte a brit belügyminiszter. A szigorított biztonsági intézkedések miatt szakértők attól tartanak, hogy összomlik a légiközlekedés.

Legkevesebb négy nagyobb terrorista merényletet hiúsítottak meg Nagy-Britanniában a tavaly júliusi londoni robbantásos merényletek óta – közölte a brit belügyminiszter.

John Reid a BBC hírtelevíziójának vasárnap nyilatkozva azt mondta: a kormány úgy véli, hogy az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat már 2000-ben tervezett Birminghamben egy merényletet, tehát még a 2001. szeptember 11-i amerikai terrortámadások, illetve az iraki háború előtt.

Terrorista sejtek után nyomoznak

Ismételten figyelmeztetett: "nagy a valószínűsége" annak, hogy terroristák további merényletek elkövetésére tesznek kísérletet, ezért helyes a legmagasabb riasztási fokozat fenntartása Nagy-Britanniában. Nem cáfolta azokat a médiajelentéseket, hogy a rendőrség mintegy 25 terrorista sejt után nyomoz az országban.

"Azt gondoljuk, hogy a legutóbbi összeesküvés fő gyanúsítottjai őrizetben vannak. De ha őszinte akarok lenni, meg kell mondanom, hogy azok alapján, amit tudunk, vannak még mások is kint... ...ezért egy terrortámadás veszélye az Egyesült Királyságban még mindig nagyon jelentős" - mondta.

Megjegyezte azonban, hogy a nagy-britanniai repülőtereken bevezetett szigorított biztonsági intézkedések "időben korlátozottak" lesznek.

Összeomolhat a légi forgalom

Brit légi közlekedési illetékesek arra figyelmeztettek, hogy ha fennmaradnak a jelenlegi rendkívül szigorú repülőtéri ellenőrzések, akkor két napon belül összeomolhat a légi forgalom.

A British Airways és a Ryanair több járatát törölni kényszerült Nagy-Britanniából az európai és amerikai kontinensre. A Ryanair arra szólította fel a brit kormányt, hogy rendőrségi és katonai tartalékosokat vessen be a szigorú biztonsági vizsgálatok gyorsítására a repülőtereken.

A londoni Heathrow repülőtér vasárnap - optimista becslés szerint - a szokásos forgalom 70 százalékát fogja tudni biztosítani, míg a Gatwick és a Stansted repülőterek a járatok 20 százalékát kénytelenek törölni a szigorított utasellenőrzés következtében a kiszolgáló személyzetre nehezedő sok munka miatt.

Német szál

Állítólagos német kapcsolatokkal is rendelkeztek azok a nagy-britanniai terroristák, akiket a hét közepén vettek őrizetbe London és Birmingham városában az Egyesült Államokba tartó utasszállító repülőgépek elleni merényletkísérletek gyanújával - közölte vasárnap a berlini kormány egyik magas rangú képviselője.

A belügyminisztérium államtitkára, August Hanning a Welt am Sonntagnak adott nyilatkozatában egyértelműen utalt arra, hogy a merénylettervekkel gyanúsított iszlám terroristák a hatóságok információi szerint "német szálakkal" is rendelkeztek.

Konkrét részletek egyelőre nem ismeretesek, annyi azonban kiszivárgott, hogy az egyik őrizetbe vett terrorista korábban Hamburgban élt, de még a 2001. szeptember 11-i egyesült államokbeli merényletek előtt New Yorkba repült, s azóta nyoma veszett.

Aggasztónak nevezte a kialakult helyzetet televíziós nyilatkozatában Wolfgang Schaeuble belügyminiszter is, ugyanakkor óvott a pánikkeltéstől. "Komolyan kell vennünk az iszlám terrorizmus fenyegetését" - hangoztatta a belügyminiszter, de hozzátette, hogy nézete szerint a Németországban élő muzulmánok távolról sem radikalizálódtak olyan mértékben, mint Nagy-Britanniában.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Orbán Viktor: Szeretném megérni, hogy Magyarország olimpiát rendez

A miniszterelnök azt is szívesen látná, hogy a futballválogatott ismét vb-döntőt játszik.

2020. december 31., 10:23

  • Külföld
Ötezer gyerek maradt iskola nélkül Horvátországban

A földrengés következtében öt iskola teljesen megrongálódott, további kilencre jelentős felújítás vár. A Katolikus Karitász gyűjtést szervez.

január 1., 14:50

  • Sport
Bryant, Benedek, Maradona – őket gyászolta a sportvilág idén

Azokra a legendákra emlékezünk, akiktől 2020-ban kellett búcsút vennünk.

2020. december 30., 18:18

  • Belföld
Karikó Katalin: Egyáltalán nem félek

Optimista a tudós, szerinte nyáron már a tengernél nyaralhatunk.

2020. december 30., 09:26

  • Belföld
Az egészségügyi dolgozó az Év embere

Az RTL Klub híradójának nézői választották ki a díjazottat tíz jelölt közül.

tegnap, 20:14