Arnold, Levente
17 °C
27 °C

Ausztria nem zárja be a Rábát szennyező bőrgyárat

2007.05.11. 15:45
Folytatódik a vita a Rába szennyezéséről. Ausztria nem hajlandó bezáratni a szennyezéssel vádolt bőrgyárat. Budapest számított erre, ezért fordultunk Brüsszelhez.

Ausztria teljes mértékben kizárja a magyar vélemény szerint a Rába szennyezését okozó burgenlandi bőrgyár leállításának lehetőségét, amit Budapest akar, közölte pénteken Wilfried Schimon, az osztrák mezőgazdasági, erdészeti, környezetvédelmi és vízgazdálkodási minisztérium vízügyi osztályának vezetője.

A magyar fél türelme elfogyott

Az osztrák-magyar határvízi bizottság Budapesten tartotta legutóbbi ülését, melyen központi téma volt a Rábának - az osztrák ígéretek ellenére - változatlanul folytatódó szennyezése. A folyón továbbra is megfigyelhető a habképződés, melyet magyar álláspont szerint a stájerországi és burgenlandi bőrgyárak tisztított vegyi és biológiai szennyvize okoz.

Fodor Gábor magyar környezetvédelmi és vízügyi miniszter csütörtökön bejelentette, hogy a magyar fél türelme elfogyott, és Magyarország azt kéri Ausztriától, hogy vonassa vissza a burgenlandi tartomány illetékes hatóságával a habzás miatt részben felelős gyanafalvi (Jennersdorf) bőrgyár vízjogi engedélyét. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a magyar fél visszavonja a bőrgyár működéséhez adott hozzájárulását.

Csak alapos okból

Schimon szerint vízügyi területen a nagyobb projekteket évek óta a közös határvízi bizottságban vitatják meg. Az érvényes megállapodás szerint egy Ausztriával szomszédos ország által egy projekthez adott hozzájárulás csak "alapos okból" tagadható meg.

A vizeket az osztrák és a magyar fél közösen vizsgálja, és ezek során nem észlelték a vízminőség romlását, ezért "a mi szempontunkból semmilyen alapos ok nem áll fenn" - hangsúlyozta az illetékes, aki vízjogi szempontból semmilyen lehetőséget nem lát jelenleg a gyanafalvi bőrgyár működési engedélyének visszavonására.

A habképződést elismerik

Schimon elismerte a habképződés tényét Szentgotthárd térségében, de azt állította, hogy sem az osztrák nemzeti, sem az európai jogot nem sértették meg. Egy bécsi tanulmányra hivatkozott, mely szerint egy ózonszűrő beiktatása nagyrészt megoldaná a Rába habzásának problémáját.

A feldbachi (Stájerország) bőrgyárral a tartományi és a szövetségi hatóságok tárgyalnak is egy ilyen mobil ózonszűrő "önkéntes alapon történő" felállításáról, de idáig az üzem nem adott hozzájárulást ehhez. A berendezés felállítása - hangsúlyozta az illetékes - semmilyen kiadást nem jelentene a bőrgyár számára, mert a szövetségi kormány és a tartomány magára vállalná a költségeket. A bőrgyárak szennyvizeiket a műszaki előírásoknak megfelelően tisztítják, ezért egy ilyen ózonszűrőt nem lehet "rájuk kényszeríteni" - magyarázta Schimon.

Burgenland szerint Stájerország a felelős

Niki Berlakovich burgenlandi tartományi mezőgazdasági tanácsos nem érti a magyar döntést. Szerinte Burgenland minden előírást betartott. "Ismeretes, hogy a szennyezés okozói Stájerországban vannak, és ezt a magyarok is tudják" - mondta az osztrák hírügynökségnek.

"Ezért a panaszt a stájerországi tartomány és a szövetségi kormány felé kell címezni" - tette hozzá. Manfred Wegscheider stájeroszági tartományi környezetvédelmi tanácsos és Josef Pröll szövetségi környezetvédelmi miniszter tavaly év végén megállapodott, hogy Feldbachban kísérleti jelleggel felállítanak egy ózonszűrőt, melynek finanszírozásához Burgenland tartomány kész hozzájárulni. "A stájerországiak beleegyeztek, de azóta sem történt semmi" - mondta Berlakovich, aki elvárja, hogy Stájerország tartsa be az ígéretét.

Budapest sejtette

Bakonyi Ágnes, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium sajtófőnöke közölte: számítottak arra, hogy Ausztria nem lesz hajlandó visszavonni az engedélyt. Ezért fordult Magyarország az Európai Bizottsághoz is azt remélve, hogy Brüsszel közbenjár a megoldás megtalálásában.

A szóvivő megjegyezte: Ausztriának hat éve volt arra, hogy ózonszűrővel vagy más módon megszűntesse az oszták oldalon keletkező, de Magyarországon jelentkező szennyezést.

A szentgotthárdiak nem a bőrgyárak bezárását akarják
A szentgotthárdiak nem az ausztriai bőrgyárak bezárását, hanem a szennyezés azonnali megszüntetését kívánják elérni - mondta Viniczay Tibor, Szentgotthárd polgármestere, arra hírre reagálva, hogy Ausztria állítólag nem fogja bezárni a jennersdorfi bőrgyárat. Viniczay hangsúlyozta: kezdettől fogva a szennyezés megszüntetését kívánták elérni, de szavai szerint ez az újabb "cinikus és sértő hangvételű válasz" jelzi, hogy eddigi kezdeményezéseiknek nem volt hatása. Szentgotthárd polgármestere kijelentette: "fontolgatják, hogy az Európai Bíróságon feljelentik az Osztrák Államot környezeti károkozásért és kártérítést kérnek".