A metróban akartak robbantani a brüsszeli terroristák

A brüsszeli metró feltérképezéséről, illetve szemétgyűjtőkben elhelyezhető kisebb pokolgépekről beszéltek egymással telefonon azok a személyek, akiket december 21-én vett őrizetbe a belga rendőrség, írta hétfői számában egy brüsszeli bulvárlap. A 14 fős csoportok az adatok szerint már hónapok óta készült a merényletre.

A brüsszeli metró feltérképezéséről, illetve szemétgyűjtőkben elhelyezhető kisebb pokolgépekről beszéltek egymással telefonon azok a személyek, akiket december 21-én vett őrizetbe a belga rendőrség, írta hétfői számában egy brüsszeli bulvárlap. A La Derniere Heure úgy tudja, hogy a 14 fős csoport hónapokkal korábban szőtt terveket egy bebörtönzött terrorista kiszabadítására. Decemberben már pokolgépes merénylet volt lehallgatott telefonbeszélgetéseiknek a témája.

A belga rendőrök december 21-én reggel 14 embert vettek őrizetbe, majd közölték: az összeesküvők ki akarták szabadítani börtönéből Nizár ben Abdel-Azíz Trabelszit, aki 2001-ben előkészületeket tett egy belgiumi amerikai katonai támaszpont elleni öngyilkos robbantásos merényletre, és ezért 10 évre ítélték.

A hatóságok emellett terrortámadás előkészületére utaló jeleket is érzékeltek, ezért megerősítették a stratégiai fontosságú intézmények védelmét, valamint fokozták a rendőri jelenlétet a nagy forgalmú helyeken a karácsonyra készülő Brüsszelben. A fokozott biztonsági intézkedések ma is érvényben vannak, és január 3-ig ezen nem is akarnak változtatni.

A 14 személyt alig egy nap fogva tartás után elengedték, mert a vizsgálóbíró nem talált elég indokot az előzetes letartóztatásra. A hatóságok a házkutatások során sem fegyvert, sem robbanóanyag készítésére szolgáló eszközöket, anyagot nem találtak.

Mint a La Derniere Heure hétfőn megszellőztette, a biztonsági szervek fellépését lehallgatott telefonbeszélgetések váltották ki. A "tizennégyek" még hónapokkal ezelőtt arról beszéltek egymással, hogy miként lehetne kiszabadítani Trabelszit. Később azonban ez a téma lekerült a napirendről, és decemberben már arról folyt köztük a szó, hogy fel kell térképezni a brüsszeli metrót és annak biztonsági infrastruktúráját. Nyílt utalásokat tettek a londoni metrón elkövetett véres merényletekre.

A bulvárlap úgy tudja, hogy a szóban forgó személyek tesztelni akarták a rendőrség reagálóképességét, és arról beszéltek, hogy ebből a célból kisebb pokolgépeket kell elhelyezni szemétgyűjtőkben.

Hivatalosan meg nem erősített értesülések szerint a rövid időre őrizetbe vettek közt volt Malika el-Arud, annak az öngyilkos merénylőnek a marokkói származású özvegye, aki 2001-ben megölte Ahmed Sah Maszudot, a tálibokkal szembenálló afgán ellenzéki Északi Front parancsnokát. Malika el-Arud belgiumi lakos, és 2003-ban egy brüsszeli bíróság felmentette őt a Maszud-gyilkosság ügyében.

Idén júniusban azonban Svájcban elítélték a nőt - igaz, hogy három évre felfüggesztve kapott csupán fél év büntetést -, mert új férjével együtt támogatott egy olyan bűnszervezetet, amely al-Kaida közleményeket - valamint "kivégzésekről" szóló videofelvételeket - terjesztett az interneten.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59