Bush az önálló palesztin állam mellett

A palesztin államiság megteremtését célzó indítványát jövő héten ismerteti George W. Bush. Az elnök szerint a javaslat segítene a közel-keleti erőszakhullám felszámolásában, és reményt adna az izraeli megszállás alatt élő palesztinoknak.
George W. Bush amerikai elnök Fejszál szaúd-arábiai külügyminiszterrel tartott csütörtöki megbeszélésén célzott arra, hogy a jövő héten ismerteti a közel-keleti rendezéssel kapcsolatos elképzeléseit. A Fejszál szaúdi herceggel folytatott megbeszélések fő témája az volt, hogyan lehetne a még pontos határok nélküli palesztin államra hivatkozni a hivatalos dokumentumokban.

Ezenkívül szó esett még arról, hogyan lehet levezényelni az izraeli kivonulást a Gázai-övezetből és Ciszjordániából, hogy a palesztin intézmények újból működőképessé váljanak. A szaúdi herceg a tárgyalás után elégedetten nyilatkozott az elnök elképzeléseiről.

Remény a palesztinoknak

A húsz perces találkozón Bush nem részletezte elképzeléseit, de hozzátette: a tervek a térségben dúló erőszak felszámolását mozdítanák elő. Emellett reményt adnának az izraeli megszállás alatt élő palesztinoknak és vezetőik felelősségtudatát is erősítenék. Bush már tavaly elfogadta az önálló palesztin állam ötletét, de sohasem beszélt arról, hogy mikor és hogyan kellene Izraelnek kivonulni a Gázai-övezetből és Ciszjordániából.

Powell ideiglenes államról beszélt

Colin Powell amerikai külügyminiszter hét közepén még azt mondta, hogy az önálló palesztin állam megteremtéséhez először szükség volna egy ideiglenes állam létrehozására. (Saron pártja korábban már többször elvetette az önálló palesztin állam gondolatát.) Az amerikai külügyminiszter szerint ez a palesztinok számára is "láthatóvá" tenné a haladást. Powell úgy beszélt a Palesztin Hatóságról, mint egy lehetséges kormányról. Azt is világossá tette, hogy az izraeli nyomás ellenére továbbra is Jasszer Arafatot tekintik tárgyalófélnek.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04