Bush: az iraki fenyegetést meg kell állítani

Nagy veszély fenyegeti az Egyesült Államokat iraki részről, és ez a veszély növekszik - jelentette ki szokásos heti rádióbeszédében George W. Bush amerikai elnök.
"A bennünket fenyegető veszély hónapról hónapra, évről évre növekszik, és ha ezt figyelmen kívül hagyjuk, bátorítjuk őket (az irakiakat). Amikor ezek a veszélyek valóban beteljesülnek, már nagyon késő lesz, hogy magunkat és szövetségeseinket megvédhessük" - fogalmazott az amerikai elnök.

Bush szerint az iraki diktátor idővel rendelkezhet azokkal az eszközökkel, amelyekkel fenyegetheti és uralhatja a térséget. Ezek között az eszközök között megemlítette a VX ideggázokat. Nem zárta ki azt sem, hogy egy napon Szaddám Huszein atomfegyverrel láthatja el a terrorista csoportokat.

Leszögezte: kemény határozatot akar elfogadtatni a kongresszussal, amely szükség esetén felhatalmazza az elnököt a katonai erő alkalmazására az Egyesült Államok nemzetbiztonsági érdekeinek védelmében.

Az amerikai elnök rádióbeszédében annak a meggyőződésének adott hangot, hogy - a demokrata vezetők által keltett kétségek ellenére - megszerezheti a kongresszus támogatását.

"Egy ilyen határozat elfogadása világos üzenet lenne a nemzetközi közösségnek és az iraki rezsimnek is arra vonatkozólag, hogy teljesíteni kell az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatait, amelyek előírják az iraki diktátor lefegyverzését. E követelményeknek vagy eleget tesznek, vagy ki kell kényszeríteni őket" - fejtette ki George W. Bush.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31