Bush: elkerülhetetlenné válhat az erő alkalmazása

George Bush amerikai elnök szerint elkerülhetetlenné válhat az erő alkalmazása Irak ellen, ha záros határidőn belül nem teljesíti a Biztonsági Tanács határozatait. Az iraki háború költsége napi 1,5-2 milliárd dollár lenne.
Bush elnök a Fehér Ház előtt, törvényhozók társaságában rövid ünnepség keretében üdvözölte a képviselőházzal kötött megállapodását az Irak elleni katonai fellépést jóváhagyó határozattervezet szövegéről.

Az elnök fontosnak nevezte, hogy az Egyesült Államok egységet mutasson szövetségesei és Irak előtt. A bagdadi rezsimnek meg kell értenie, hogy nincs más választása, mint hogy maradéktalanul teljesítse a Biztonsági Tanács követeléseit, és erre már nem maradt sok ideje. Ha mégis másként választana, és kitart makacsságában, az erő alkalmazása elkerülhetetlenné válhat.

Még tart a vita

Bush elnök reggel a Fehér Házban tanácskozott a kongresszus vezetőivel. A szenátussal még nem sikerült dűlőre jutnia, elsősorban a demokrata párti törvényhozók közötti nézeteltérések miatt. Joseph Lieberman demokratapárti szenátor azonban a nap folyamán beterjesztett egy kétpárti határozattervezetet, amelynek ugyanaz a szövege, mint amiben a képviselőház és a Fehér Ház megegyezett, de amellyel Tom Daschle, a szenátus demokratapárti elnöke nem értett egyet. Daschle a szenátusi vita kezdetén nem volt jelen.

A háború ára

Az Irak elleni háború napi 1,5-2 milliárd dollárba kerülne az Egyesült Államoknak - vélte az Institute for International Economics nemzetközi gazdaságkutató intézet egyik szakértője. A CNBC-nek nyilatkozó Gary Hufbauer azt mondta, hogy ez a becslés 50-100 napig tartó háborút vesz alapul.

A költségeknél fontosabb azonban a kőolaj áremelkedése. A szakértő szerint amennyiben a kőolaj ára hordónként 10 dollárral nőne, ez az amerikai GDP-t 50 milliárd dollárral fogná vissza, és ennek duplájával, ha a borúlátóbb forgatókönyv valósulna meg, azaz az energiahordozó 20 dollárral drágulna.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32