Defektet kapott Bush

Defektet kapott Bush elnök limuzinja Pekingben. Az elnököt azonnal tartalékautójába ültették, s folytathatta útját. A defekt történetéhez a Reuters hírügynökség nem mulasztotta el hozzátenni, hogy az Egyesült Államok mindenkori elnöke - hogy sehol se kelljen a helyi autóparkra hagyatkoznia - külföldi utazásaira rendszerint magával viszi limuzinját.
Néhány perccel azután, hogy George Bush pénteken lebilincselő beszédet mondott az egyik pekingi egyetemen és vitába elegyedett az egyetemistákkal, az amerikai elnök kínai látogatása valamelyest veszített lendületéből egy kilyukadt gumiabroncsnak köszönhetően.

Busht azonnal átültették a tartalék limuzinba

Az amerikai elnök limuzinja ugyanis defektet kapott, miközben a küldöttség autókonvoja végigsöpört az egyik pekingi főútvonalon, hogy a Csinghua egyetemről távozva odaérjenek a Csiang Cö-min elnökkel elköltendő villásreggelire. Egy amerikai tisztségviselő később újságíróknak elmondta, hogy az elnököt azonnal átültették a tartalék limuzinba, s a konvoj rövidesen folytatta útját a Tienanmen tér közelében lévő Csungnanhaj kormányzati negyed felé.

Az elnökkel utazik a limuzin is

Bush harmincórás kínai látogatása - hatnapos ázsiai körútjának befejező programja - ezzel véget is ért. Az amerikai elnök még pénteken hazaindul az Egyesült Államokba. A defekt történetéhez a Reuters hírügynökség nem mulasztotta el hozzátenni, hogy az Egyesült Államok mindenkori elnöke - hogy sehol se kelljen a helyi autóparkra hagyatkoznia - külföldi utazásaira rendszerint magával viszi limuzinját.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Vidnyánszky Attila szerint pajzsként használják a diákokat

A színművészeti egyetem kuratóriumának elnöke a Bayer show adásában azt mondta: öntudatos, egyenes gerincű embereket kell képezni.

1 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04