A botrány akkor tört ki az USA-ban, amikor nyolc szövetségi államügyészt menesztettek a posztjáról. Az ellenzéki demokraták szerint a washingtoni elnöki adminisztráció így próbált nyomást gyakorolni az igazságszolgáltatásra, és az is kiderült, hogy az egyik frissen kinevezett ügyész éppen a most bizottság elé idézett Karl Rove mellett dolgozott tanácsadóként.
Nem nyomoztak rendesen a demokraták után?
Az államügyészeket a bírálók szerint a republikánus kormányzat azért menesztette, mert republikánus hivatalnokok ellen kezdtek nyomozásokba, illetve nem volt sikeres a nyomozásuk a demokraták állítólagos választási csalásaival kapcsolatban. Ezeket a vádakat egyébként némelyik kirúgott ügyész is megfogalmazta a Bush-adminisztrációval szemben.
A Fehér Ház ellenzi, hogy az ügy miatt Rove és más tanácsadók eskü alatt tanúskodjanak a Kongresszusban. A BBC szerint ezért alkotmányjogi vita alakulhat ki a mostani bizottsági szavazás után, hiszen keddi nyilatkozata alapján George W. Bush ragaszkodik ahhoz, hogy a tanácsadók csak magánjellegű meghallgatáson vehetnek részt.
Bush ellenáll
Bush állítólag kész a végsőkig ellenállni a kongresszusi indítványoknak, sőt a Fehér Ház egyik illetékese felvetette: ha a kongresszus tovább erősködik, az elnök visszavonja a magánjellegű meghallgatásra adott ajánlatát is.
A BBC szerint a kongresszus és az elnök egyre terebélyesedő alkotmányjogi vitájában az amerikai Legfelsőbb Bíróság mondhatja ki a végső szót.
A miniszter lemondását is követelik
A kongresszus Rove mellett szeretné meghallgatni Bush korábbi jogászát, Harriet Mierst is. Miers állítólag azt javasolta 2005-ben, hogy mind a 93 szövetségi államügyészt rúgják ki.
Az ügy miatt az igazságügyi miniszter, Alberto Gonzales lemondását is követelték már a demokraták, de Bush eddig kiállt barátja mellett, akit Texasban ismert meg, és hosszú évek óta vannak bizalmas kapcsolatban. (Bush korábban texasi kormányzó volt.)
Színvonalon aluli munka
Gonzales azzal indokolta az államügyészek kirúgását, hogy munkájuk "színvonalon aluli" volt. Gonzales kritikusai között azonban újabban már nemcsak demokraták, hanem republikánusok is akadnak.
A Szenátus kedden elsöprő többséggel, tehát kétpárti támogatással megszavazta, hogy Gonzalest megfosztják attól a jogától, hogy a kongresszus felsőházának jóváhagyása nélkül nevezzen ki ügyészeket.
Eltűntek az emailek
A CNN az ügy részleteiről ír többet. Az amerikai hírforrás szerint az igazságügyi minisztérium és a Fehér Ház közötti email-váltások dokumentumai közül hiányzik 16 nap.
Ez keltette most fel a kongresszusi vizsgálat vezetőinek érdeklődését. A kongresszus az ügyészek menesztésével kapcsolatos leveleket akarták átnézni, ekkor tűnt fel nekik, hogy a Fehér Ház által átadott 3000 oldalnyi szövegben hiányoznak a tavaly november 15. és december 2. közötti emailek.A miniszter kabinetfőnöke már lemondott
Márpedig éppen ebben az időszakban kérték fel az államügyészeket a lemondásra. Ugyanakkor a kongresszus még így is talált egy érdekes emailt, amelyet november 15-én küldött Kyle Sampson, az igazságügy-miniszter akkori kabinetfőnöke Harriet Miersnek. Sampson szerint a "jövő héten kezdődik" majd a terv kivitelezése.
Gonzales stábfőnöke tehát éppen arra hétre célzott, amelyről semmilyen emailt nem adott át a Fehér Ház a kongresszusnak. Sampson egyébként a múlt héten mondott le posztjáról.
Gonzales már előre aggódott
Gonzales pedig ezt írta egy emailben: "Aggódom, mert ahhoz, hogy végrehajtsuk ezt a tervet, azonos oldalon kell állnunk, és acélosan ellent kell állnunk a politikai viharnak, ami kitörhet".
Miers Gonzalesnek írt válaszából viszont az derült ki, hogy nem bizonyos, hogy a "főnöknek" tudnia kell-e az ügyről ("Not sure whether this will be determined to require the boss's attention). Egyébként Miers célzott arra, hogy Bush elnök elhagyja a várost aznap éjjel, és ezután felteszi a kérdést: "Ki fog dönteni, hogy erre az elnöknek figyelnie kell?" ("Who will determine whether this requires the president's attention?")
Zöld jelzésre vártak
Ezek után megszakad az email-sorozat, vagyis több nem derül ki az államügyészek kirúgásáról. Egészen december másodikáig eltűntek a dokumentumok, amikor Sampson megint emailezik, és Paul McNulty igazságügyi miniszterhelyettes kabinetfőnökének írva megállapítja: "a lista kibővítve, még mindig várjuk a Fehér Házból a zöld jelzést".