Kornél
14 °C
30 °C
Index - In English In English Eng

Taxissztrájk New Yorkban

2007.09.05. 12:55
A kikényszerített technikai fejlesztések ellen tiltakoznak szerda reggel óta egyes New York-i taxisok. Nem kérnek sem a GPS-ből, sem az érintőképernyőből.

A New York-i Taxis Munkások Szövetsége szerdán, a kora reggeli órákákban figyelmeztető sztrájkba kezdett. A szövetség vezetője, Bhairavi Desai elmondta az AP hírügynökségnek, hogy szakszervezetük 13 ezer tagjából nem tudja pontosan, hányan csatlakoztak a munkabeszüntetéshez. A reggeli csúcsban így kénytelen volt a helyi tömegközlekedési vállalat több buszt szolgálatba állítani, és a munkát vállaló taxisok (azaz a cabbyk) több utast is kénytelenek voltak szállítani. A tömeges protestálást egy új rendelet váltotta ki, mely technikai szabványokat állít fel a kocsik tulajdonosainak.

Először is szükséges beszerezniük egy GPS-készüléket, azaz globális helyzetmeghatározót, másodszor pedig egy érintőképernyőt, mely lehetővé teszi a bankkártyával történő fizetést. A szabály október 1-ével lép életbe. Optimista vélemények szerint nagyobb bevételekhez juthatnak a taxisok a készpénz kiszorulásával, és hasznos útvonaltippeket kaphatnak a GPS-től, így profitálhatnak a cabbyk is. A pluszköltségek és a sok feleslegesnek tartott macera váltotta ki a taxisok elégedetlenségét. Desai szerint többségük ellenzi a rendelkezést, és megpróbálják rávenni a városvezetést ennek visszavonására. Némileg meglepő módon a többi taxitársaság azt állítja, hogy sofőrjeik ellenzik a sztrájkot, és ők teszik ki a többséget a városban.

A Városi Közlekedési Hatóság gondoskodik a szerdai napon is a város átjárhatóságáról, és plusz járatokat állít be például a LaGuardia repülőtér és a városközpont között. A rendőrség is biztosítja a taxisok védelmét a tömegesen rájuk várakozó utasoktól. A városban amúgy is nehéz a közlekedési helyzet, hiszen most zajlik a híres teniszverseny, a US Open is. A közlekedési sztrájkok hetén ez már nem az első munkabeszüntetés, London megelőzte New Yorkot, és egyelőre úgy tűnik, sikerült nagyobb káoszt okozniuk az angoloknak.