Visszatért Chávez elnök

Lemondott az ideiglenes kormány Caracasban vasárnap hajnalra virradóra. Eközben mindössze két nappal elűzése után visszatért az elnöki palotába a venezuelai elnök, Hugo Chávez- jelentette a CNN. A puccsistákat állítólag letartóztatták.
A visszatérő Hugo Chávez elnök televíziós beszédében az ország egyesítését ígérte, és tagadta a hadsereg pénteki bejelentését, miszerint lemondott volna. Az MTI értesülései szerint Chávezt hivatalosan ismét államfői tisztségébe iktatták. Chávez azt is bejelentette, hogy nem lesz 'boszorkányüldözés, ugyanakkor egyes források szerint letartóztatták Carmonát, és kormányának tagjait, valamint a puccsért felelős tiszteket.

Az ideiglenes kormány első feje Pedro Carmona üzletember, és közgazdász volt, aki egyben a venezuelai gyárosszövetség elnöke is. Elsőként lefújta a sokak szerint általa szervezett Chávez ellenes általános sztrájkot. A hadsereg vezérkara által támogatott Carmona azt is megígérte, hogy visszaveszik az állami olajvállalattól elbocsátott dolgozókat. Az általános sztrájkot kiváltó fő okok az állami olajvállalatnál történt elbocsátások és a vállalat élére kinevezett új vezérkar -állítólag Chávez saját emberei- voltak.

Gyors elnökváltások

Szombaton a hadsereg is Carmona ellen fordult, mert az elnök megpróbálta feloszlatni a parlamentet, és a legfelsőbb bíróság testületét is. A tábornokok azzal vádolták, hogy aláaknázza az ország demokratikus intézményrendszerét. Kifogásolták azt is, hogy az ügyvivői testületbe túl kevés szakszervezeti képviselőt választott. Ezek után az országgyűlés az Chávez alelnökére Diosdado Cabellora esküdött fel, így szombat éjjel Carmona is távozott. Cabello az országos rádiónak adott beszédében azt mondta, hogy addig kíván elnök lenni, ameddig Chávez elnök hatalmát vissza nem állítják.

Chávezt ismerik el elnöknek

Chávez helikopterrel érkezett vissza vasárnap hajnalban az elnöki palotába, amit a hozzá végig hűséges nemzeti gárda 3000 katonája őrzött. Chávez két napot a Caracastól 150 kilométerre fekvő karibi Orchilla-szigeten kényszerült eltölteni. Az elnöki palota, a Miraflores előtt összegyűlő Chávez hívek a himnuszt énekelve ünnepelték az elnök visszatérését. A Chávez kormányzat főügyésze szerint az elnök nem mondott le, hanem puccsal távolították el. Washington Chávezt hibáztatta a válság kialakulásáért, miközben Kuba végig kitartott Chávez elnök mellett. Több latin-amerikai ország - többek között Argentína, Mexikó és Paraguay- is bejelentette, hogy nem ismerik el az új kormányt szabad választások nélkül.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04