Chirac beállt Sarkozy mögé a francia elnökválasztáson

A leköszönő francia elnök párttársát, Nicolas Sarkozyt támogatja az egy hónap múlva kezdődő francia elnökválasztáson. A bejelentést óiási várakozás előzte meg, mivel Jacques Chirac köztudottan nincs jó kapcsolatban az elnökjelölttel. Sarkozy hétfőn távozik a belügyminiszteri posztról.

Jacques Chirac francia államfő szerdán bejelentette, hogy Nicolas Sarkozyt, a jobboldali kormányzó Népi Mozgalom Uniója (UMP) jelöltjét támogatja a közelgő elnökválasztáson. Az elnök közölte azt is, hogy Sarkozy március 26-án távozik a belügyminiszteri posztról.

Nem a legjobb barátok

Chirac és Sarkozy kapcsolata közismerten konfliktusos, mert a belügyminiszter időnként az államfő riválisának tüntette fel magát, és a múlttal való szakítás szükségességét hangsúlyozta. A közvélemény így nagyon várta az elnök bejelentését, kit és hogyan támogat az április 22-én esedékes elnökválasztáson.

Sarkozy ennek ellenére magabiztos lehetett, hiszen ugyanannak a pártnak a tagjai mindketten, és Chirac a múlt héten jelentette be, búcsúzik a politikától. A 74 éves elnök a választás májusi második fordulója után, két terminus, azaz 12 év után válik meg az államfői tisztségtől.

Chirac szerdai, Elysée-palotában tett bejelentése szerint Sarkozy számíthat a leköszönő elnök szavazatára és támogatására egyaránt, írja a BBC. „Teljesen természetesnek tartom, hogy neki adom a szavazatomat és támogatom” – fogalmazott Chirac. A BBC tudósítója szerint a jelenlegi elnök azután lépett nyilvánosság elé döntésével, hogy hétfőn négyszemközt egyeztetett Sarkozyvel. „Nagyon megérintett Chirac nyilatkozata. Ez nemcsak politikailag, hanem személyesen is fontos számomra” – olvasható Sarkozy közleményében.

Sarkozy a legnépszerűbb

Sarkozy a közvélemény-kutatások alapján vezet két fő riválisa, a szocialista Ségolene Royal és a középutas Michel Bayrou előtt. Nagy esély van arra, hogy az államfői támogatás növeli az előnyét, ugyanakkor a bejelentés fordított reakciót is kiválthat, mivel Chirac a valaha volt egyik legkevésbé népszerű francia elnök. A népszerűségi lista negyedik helyén a szélsőjobbos vezető, Jean-Marie Le Pen áll.

A francia sajtó úgy tudja, hogy hétfőtől a belügyminiszteri tisztséget Francois Baroin, a tengerentúli francia területek ügyeiért felelős miniszter veszi át, aki közel áll Chirachoz. Az egészségügyi tárca bejelentette továbbá, hogy Xavier Bertrand miniszter is távozik hivatalából, írja a Reuters.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25