Bécsi díj a verespataki aranybánya vezérének

Többek között a környezeti felelősségvállalás is szerepel azon kritériumok között, amelyek alapján elismerték Bécsben a ciános technológiát propagáló cég vezérét.

A Responsible Manager 2006 elnevezésű, a "felelős menedzsereket" jutalmazó díjjal tüntették ki a napokban a bécsi parlamentben Alan R. Hillt, a verespataki aranybányát működtető cég vezérigazgatóját. Hill a nemzetközi kategóriában nyert a Gabriel Rosia Montana (GRM) nevű vállalat vezéreként.

Az osztrák parlamenti elnök is ott volt

A díjat az újságírókat, továbbá a nyomda- és a papíriparban dolgozókat tömörítő szakszervezet, a GPA-DJP elnöke, Wolfgang Katzian és az osztrák parlament elnöke, Barbara Prammer adta át a bécsi törvényhozás épületében.

Az indoklás szerint a cég "különösen felelősségteljesen bánik az emberekkel és az erőforrásokkal". A GRM Európa legnagyobb ezüst- és aranybányáját működteti az erdélyi Verespatakon. Az indoklás szerint a leginkább hátrányos helyzetű romániai községeknek a cég jövőbeni gazdasági növekedést hozott.

Nem esett szó a ciánozásról

Az indoklás természetesen egyetlen szót sem ejt arról, hogy Verespatakon a GRM ciános technológiával akar aranyat bányászni. 2000 januárjában a nagybányai Aurul cégtől szivárgott ki egy hasonló technológia miatt cián. Ez a Kárpát-medencében valaha előfordult egyik legnagyobb környezetszennyezést okozta, több ezer tonna halat pusztított el a Tisza romániai és magyarországi szakaszain.

A mostani kitüntetést idén harmadszor adták át Ausztriában a felelős menedzsereknek. A szakszervezeti elnök Katzian a díjátadáskor hangsúlyozta: a "Corporate Social Responsibility" (CSR: Vállalati Szociális Felelősség) azt jelenti, hogy a cég átfogó társadalmi, gazdasági és környezetvédelmi felelősségvállalásról tesz "önkéntesen" tanúbizonyságot.

A díjak odaítélésekor a gazdaságosság és a környezetvédelem céljai mellett a foglalkoztatás, a szolidaritás és a társadalmi szerepvállalás szempontjait is figyelembe vették - derült ki Katzian bevezetőjéből.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32