Pataki-vétó az önkioltó cigaretta ellen

Mint korábban már hírt adtunk róla, a törvényjavaslat alapján az államban csak olyan cigarettát lehetne eladni, ami egy idő után magától kialszik: tehát ha valaki dohányzás közben netán elaludna, minek következtében cigarettája égve hullik ki ujjai közül, vagy legurul az éjjeliszekrény pereméről, egyszóval ha az aktív szívó hatás már nem tartja életben a parazsat, úgy az magától kialszik, jótékonyan megelőzve ezzel a nem kívánt lakástüzeket.

Pataki ugyan állítja, hogy a javaslat céljával legnagyobb mértékben egyetért, de szerinte komolyan át kell azt dolgozni, mielőtt szavazhatnának róla. Szerinte az újításra nem volna komoly kereslet, tehát más államokból azonnal megindulna a hagyományos cigaretták csempészése. Ez egyrészt törvénysértő, másrészt az állam óriási adóbevételtől esne el. Pataki egyik változtatási javaslata egyébként épp erre vonatkozik: szerinte a törvényjavaslat része kellene, hogy legyen a csempészet szigorúbb büntetése. Másrészt Pataki a cigaretták internetes forgalmazását is korlátozni akarja, mivel az államnak ebből sem származik adóbevétele.

A demokraták és a dohányzás-ellenes csoportok azonnal megvádolták Patakit, hogy a vétóval tulajdonképpen a dohányipari cégeket védi, saját indokai pusztán kifogások. Alexander Grannis, az állam törvényhozásának demokrata képviselője szerint Pataki a dohányipari cégeket, illetve a dohánycégektől a republikánusokhoz befolyó összegeket óvja.

Mint arról korábban szintén tudósítottunk, Pataki ellen tényleg vizsgálat folyt egy finanszírozási ügyben.

A kormányzó tudniillik annak idején elfogadta, hogy 1995-ös és 1996-os magyarországi útját a Magyar-Amerikai Kereskedelmi Kamara finanszírozza. A New York Timesban 1999-ben több cikk is megjelent, amikben arról volt szó, hogy egyes vállalatoktól kifejezetten azért adtak a Kamarának több tízezer dolláros összegeket, hogy az a félig vakáció, félig hivatalos látogatás jellegű utak költségeit fedezhesse. Az említett vállalatok között ott van a dohányipari óriás Philip Morris is.

Az állam etikai bizottsága viszont megállapította, hogy nincs rá bizonyíték, hogy Pataki vagy adminisztrációjának bármely tagja tudott volna pénzmozgásokról, Pataki tehát nem sértett törvényt.

Grannis az állami törvényhozás demokrata többségű alsóházában megpróbálja elérni, hogy a képviselők felülbírálják Pataki mostani vétóját, de a republikánus többségű szenátusban ez valószínűleg nem fog sikerülni.

George Pataki A javaslat céljával egyetért

A dohányipar egyébként ellenzi az állami szabályozást, mivel szerintük csak a szövetségi szintű előírások vezethetnek eredményre. A cégek állítják, hogy nem volna szerencsés dolog, ha az USA államaiban más-más szabvány szerint lehetne csak kereskedni a dohányipari termékekkel, mert nincs az a futószalag ami alkalmas lenne minden államnak legyártani a saját cigijét.

A dohány-ellenes csoportok szerint a dohánygyártók ellenkezésének más oka van. Tudniillik egy ilyen újítás révén, ha valaki leteszi a cigijét, ottfelejti, majd később megtalálja, akkor újra meggyújthatja, míg korábban egy hamutartóban felejtett cigaretta magától szépen leégett, tehát nem volt ,,újra felhasználható". A dohány-ellenesek szerint emiatt sokkal kevesebb cigaretta fogyna, és valójában ez zavarja a cégeket.

Korábban egyébként a törvényhozás több, erre a törvényjavaslatra vonatkozó, Pataki által benyújtott változtatást elfogadott már. Az egyik alapján kemény büntetésre számíthatnak azok, akik az állami szabványoknak nem megfelelő cigarettát árulnak. Egy másik javaslat 30 napról hat hónapra növelte azt az időt, ami alatt a dohányipari cégeknek a változó jogszabályhoz alkalmazkodnia kell.

Pataki ezek után viszont egészen csütörtökig nem árulta el, hogy mit gondol az önkioltó cigarettára vonatkozó javaslatról, vagy annak céljáról.

Az amerikai dohányháború

Az 1950-es évek előtt az amerikai dohányipar nem nagyon törődött a róla kialakult képpel. Az üzlet virágzott, és az emberek keveset tudtak még a káros hatásokról. Változás 1952-ben történt, mikor a Reader's Digestben megjelent a "Rák a dobozból" (Cancer by the carton) című cikk. Két évvel később elindult az első per. A dohányipar az első 300 pert megnyerte. Rose Cipollone 1982-ben perelte be a dohányipart. 1984-ben tüdőrákban meghalt, de ügye folytatódott. 1988-ban előkerült egy "A dohányzás motivációja és ösztönzése" című belső tanulmány, amit a Philip Morris kutatóintézete készített. Ennek és más hasonló anyagoknak a hatására a bíróság kimondta: bizonyított három dohányipari cég "szövevényes és gyilkos" összeesküvése. Az ítélet nyomán a Liggett csoport 400 ezer dollárt volt köteles fizetni Cipollone özvegyének. Ez volt az első pénzbüntetéssel végződő ügy, bár az ítéletet később megváltoztatták. 1994-ben az első állam, Mississippi beperelte a dohányipart egészségügyi költségei miatt. 1996-ban a Liggett csoport megegyezett peres ellenfeleivel, két éven belül a többi cég is kiegyezett, de az egyéni perlések, illetve a szövetségi kormány által indított ügyek folytatódtak. 2000-ben egy kaliforniai bíróság esküdtszéke összesen 20 millió dollár kártérítés megfizetésére kötelezett két amerikai dohánygyártót, miután felelősnek találták őket a tüdőrákos felperes, Leslie Whiteley betegségében. Az ítélet azért érdekes, mert ez az első, ahol a felperes akkor szokott rá a dohányzásra, amikor a cigarettásdobozokon már szerepeltek a dohányzás veszélyeire figyelmeztető feliratok. Szakértők szerint ezzel megdőlt a dohánygyártók védekezésének eddigi legerősebb alapja, és így számtalan új kártérítési per indulhat.