Csak a pápa halálára vár a cölibátusellenes irányzat?

A dél-amerikai egyház ismét fejfájást okozhat a vatikáni vezetésnek. A brazil katolikusok egyik meghatározó személyisége a pápa párhetes kinyilatkoztatása ellenére ismét felvetette a papi nőtlenség eltörlésének kérdését. A cölibátusellenes irányzat fő érve, hogy a nőtlenségi fogadalom csak az egyházi szervezet kialakulása után került a papi kötelezettségek közé.
A brazil katolikus egyház egyik tekintélye, Paulo Evaristo Arns bíboros szerint a papi nőtlenséget nem szabadna kötelezően megkövetelni, hanem a papok egyéni választására kellene bízni.

Szent Péter felesége

A főpap ezt abban az interjúban fejtette ki, amelyet az O Globo című nagy példányszámú napilapnak adott. Arns bíboros a BBC világszolgálatában ismertetett nyilatkozatában emlékeztet, hogy a cölibátust az egyház írta elő, nem a Szentírás. A katolikus egyház első feje, Péter apostol maga is nős volt.

- Miért ne tehetnének ma is így a papok? - kérdezi a bíboros. Ő inkább nőtlen maradt, hogy magát teljesen az egyháznak szentelje, másoknak azonban szükségük van női társra - mondta. A BBC ehhez hozzáfűzi: bár Arns bíboros a brazil római katolikus egyház egyik meghatározó személyisége, megfigyelők sokkal liberálisabb gondolkodásúnak tartják, mint az egyházi hierarchia legtöbb tagját. Mások siettek rámutatni arra, hogy a katolikus főpap csak személyes véleményének adott hangot, és nem a brazil egyház álláspontját fejtette ki.

II. János Pál nem nyit vitát

Arra a kérdésre, hogy az egyház mérlegeli-e előírásainak megváltoztatását, a bíboros azt mondta, hogy II. János Pál pápa idejében ez lehetetlen lenne. A szentatya éppen a múlt héten is megerősítette, hogy a papok maradjanak nőtlenek. A pápa - jelentette ki Arns - véleményét egyértelművé tette, és megtiltotta, hogy a kérdést akár csak megvitassák. "Mi most erről beszélünk, mert szabadok vagyunk" - jelentette ki az O Globo című lapnak adott nyilatkozatában, amelyet a BBC ismertetett.

Mint ismeretes a katolikus egyház világszerte a lelkészhiánnyal küszködik. A papi utánpótlás különösen az európai országokban okoz problémát az egyháznak. Sokak szerint az egyik legdöntőbb problémát éppen a modern életmóddal nehezen összeegyeztethető nőtlenségi fogadalom okozza. A cölibátus eltörlése ezért időről időre felvetődik az egyházban, bár ezidáig Vatikán konzervatív irányzatot képviselő vezetői lesöpörték az asztalról.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

5 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19