'Fegyveres harcra' készítik fel a kínai hadsereget

A katonai küzdelemre való fokozottabb felkészülésre szólította az ország néphadseregét a kínai elnök. Csiang Cö-min szerint Kína legfontosabb feladatainak egyike az ország újraegyesítése. Ez alatt a fogalom alatt Tajvan elfoglalását érti a kínai vezető.
Alaposan készüljenek fel a nemzeti egyesítés érdekében zajló katonai küzdelemre - szólította fel országa fegyveres erőit Csiang Cö-min kínai elnök. A Népi Gyűlés katonai delegáltjaihoz intézett beszédében a kormányfő jelezte: Tajvan és az anyaország egyesítése egyike annak a három nagyszabású feladatnak, melyet az országnak meg kell oldania ebben az évszázadban.

Még nincs kész a menetrend

Tajvan elfoglalásának menetrendjéről és a követendő taktikáról azonban nem számolt be az államfő, aki egyben a Központi Katonai Bizottság elnöke is. Csiang a megszokottnál élesebb hangnemben beszélt Tajvanról, részben a szigetország és az Egyesült Államok közti közelmúltbeli események kapcsán - nyilatkozták a CNN-nek a kínai Népi Felszabadító Hadsereghez közeli források, utalva ezzel a tajvani védelmi miniszter, Tang Jao-ming folyamatban lévő amerikai látogatására, valamint a szigetországba irányuló amerikai fegyvereladásokra.

Fokozódó nyomás

Az államfőre egyre nagyobb nyomás nehezedik a hadsereg középszintű vezetői részéről a Tajvannal és az Egyesült Államokkal szembeni szigorúbb fellépés érdekében - nyilatkozta egy hadsereg-közeli forrás a CNN-nek. Csiang válasza, hogy elsősorban az ország gazdasági fejlődésére kell koncentrálni, azonban nyilvánvaló, hogy ki akarja elégíteni a hadsereg nagyobb költségvetést célzó igényeit is - tette hozzá.

A hadsereg képviselőihez intézett beszédében az államfő a fejlett hadsereg mellett érvelt, hangsúlyozva, hogy az országnak ki kell használnia a Kereskedelmi Világszervezetben elnyert tagságát a nyugati országok hadseregeinek megismerésére. A hadseregnek azonban a párt felügyelete alatt kell maradni - emelte ki Csiang.

A felügyeletért aggódik

Elemzők szerint ugyanis a jelenlegi államfő egyik fő aggodalma, hogy lehetséges örököse, Hu Csin-tao államfő-helyettes képes lesz-e teljesen ellenőrzése alatt tartani a hadsereget. Beszédében Csiang kitért még a terroristák elleni harc fontosságára, melyben a hadseregnek "minden segítséget meg kell adni a helyi kormányzatoknak" - idézte a hadsereg napilapja az elnököt.

Pillanatnyilag az antiterrorista elhárítás egy másik fegyveres testület, a Népi Rendőrség feladatkörébe tartozik. A néphadsereg bevonásával Kína valószínűleg minél hamarabb eredményeket kíván elérni Tibetben és a helyi szakadár muzulmán ujgurokkal folytatott harcban Csincsiang tartományban - véli a CNN elemzőkre hivatkozva.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04