Orbán
16 °C
26 °C

Megerőszakolóst játszanak a dél-afrikai kisiskolások

2008.03.13. 20:54
A dél-afrikai gyerekek ellen a legtöbb erőszakot az iskolában követik el, a nemi bűncselekmények negyede is itt történik, 9 százalékuknak pedig tanár a tettese.

Az iskola a dél-afrikai gyermekek elleni agresszió elsőszámú terepe, a nemi jellegű bűncselekmények csaknem 9 százalékában tanár a tettes, állapította meg a Dél-afrikai Emberi Jogi Bizottság (SAHRC).

Az iskolai erőszakról készült vizsgálat feltárta, hogy traumatikus élményekről árulkodó közösségi játékok jelentek meg a kisiskolás korosztályban. Ilyen például, amikor rablótámadást vagy nemi erőszakot imitálnak a gyerekek. "Ezek a játékok jól mutatják, hogy a legfiatalabbak körében is ragályszerűen terjed az agresszivitás" - áll a jelentésben.

A SAHRC adatai alapján az iskoláskorú gyerekek 40 százaléka volt már áldozata valamilyen erőszakos bűncselekménynek. Ezt a Vöröskereszt fokvárosi gyermekkórházának munkatársai is alátámasztják. Beszámolójuk szerint rendszeresen kerülnek hozzájuk összevert vagy megerőszakolt gyerekek, és gyakran kell ellátniuk zsebkéssel, bozótvágó késsel vagy lőfegyverrel ejtett sebeket. A bizottság javasolja az oktatási kormányzatnak, hogy rendszeresítsenek fémdetektorokat az iskolakapuknál.

A felmérés során 1227 mélyinterjú is készült szexuális bűncselekmények áldozatául esett diáklányokkal. Kiderült, hogy az ilyen cselekmények negyede iskolában történt és az esetek 8,6 százalékát (ez 105 tanulót jelent) tanárok követték el.