A dánok féltékenyek néhány csatlakozóra?

Dániában újabb népszavazás lehetőségét fontolgatják, amelyen az ország és az EU kapcsolatrendszeréről kérdeznék az állampolgárokat. Kormányfői vélemény szerint Dániának a jövőben tevékenyebben kellene részt vennie az unió életében.
Az Európai Unió új alkotmányos szerződésének véglegesítését és elfogadását követően a dán állampolgárokat még egyszer megkérdezik: hogyan vélekednek az ország és az unió között fennálló kapcsolatrendszerről.

Dönteni kell a jövőről

Tavasszal Andreas Fogh Rasmussen dán miniszterelnök a parlamenti politikai erők bevonásával megállapítja a menetrendet, amely szerint Dánia dönt majd az Európai Unióval fenntartani kívánt további kapcsolatának jellegéről. A dánok jelenleg a védelem, az igazságügy és a belügy terén, valamint az EU állampolgárság ügyében folytatnak közös politikát az EU-val, és tagjai az Európai Monetáris Uniónak is.

- Várakozásaim szerint az EU új szerződése annyira nagy horderejű lesz, hogy feltétlenül új népszavazást igényel - nyilatkozta a dán kormányfő, aki egyelőre nem kíván állást foglalni arról, hogy a referendumon Dánia uniós politikájának kérdését is szavazásra bocsátják-e.

Némely csatlakozó Dánia előtt jár

Rasmussen ugyanakkor hangsúlyozta annak szükségességét, hogy Dánia mielőbb az Európai Unió "teljes értékű tagjává" váljon. Szerinte a jelenleg felvételre váró országok között több olyan is akad, amely már most sokkal erőteljesebben jelen van az unióban, mint Dánia. A miniszterelnök úgy véli, hogy ezen a helyzeten változtatni kell.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25