További Külföld cikkek
-
Miért olyan fontos Magyarország Kínának?
- Orosz állampolgárságért folyamodik a nő, aki szexuális zaklatással vádolja Joe Bident
- Rettenetes állapotban van Kim Dzsongun
- Kiegyezne a drogkartellekkel Mexikó elnöke
- Kínai hadsereg: Egy amerikai felderítő repülőgép szándékosan behatolt a kínai haditengerészet gyakorlóterületére
A két nagybank egyelőre csak tárgyal a fúzióról. Elhamarkodott kijelentéseket amúgy is kár lenne tenni a Dresdner elképzelései kapcsán, hiszen korábban már meghiúsult például a Deutsche Bankkal kigondolt megafúziója. Ennek eredményeként a világ legnagyobb bankja jöhetett volna létre, az összefogás kudarca után viszont távoznia kellett a Dresdner vezérének.
Így a mostani tárgyalásokat minden bizonnyal óvatosabban kezelik mind a bankvezetők, mind pedig a megfigyelők.
Fontos felhívni arra a figyelmet, hogy a német bankrendszer rendkívül széttagolt, a piaci szereplők relatíve kicsik a hagyományosan takarékos németek által befektetett és kamatoztatott óriási összegekhez képest. Ennek megfelelően rendkívül alacsonyak a kamatmarzsok (marzs: a betéti és a hitelkamatok közötti különbség, amely a bankok egyik fontos nyereségforrása).
Konszolidáció előtt a német bankrendszer
![]() |
Nem valószínű egy gyors egyezség megkötése a Commerzbank és a Dresdner között |
Meg kell jegyezni, hogy a legutóbbi idők eredményeként jött létre maga a HypoVereinsbank is, ám ennek az egyesülésnek a példája igencsak riasztóan hatott az ágazat további konszolidációjára: kiderült, hogy nem teljesen megalapozott kalkulációkon, illetve mérlegadatokon alapult a fúzió, és a szövetkező partnerek sokáig egymás ócsárlásával foglalkoztak, ami - valljuk be - enyhén szólva rossz visszhangot váltott ki a bizalmi üzletágnak számító bankszakmában.
A Handelsblatt német gazdasági napilap értesülései szerint a most szövetséget tervező két bank vezetője, Martin Kohlhaussen (Commerzbank) és Bernd Fahrholz (Dresdner) szombaton találkozik Frankfurtban, a német pénzügyi világ központjában, hogy az egyesülés részleteiről tárgyaljanak - szakértők bevonásával.
Hónapokba telik az egyezség megkötése?
A német lap megjegyzi: szakértők szerint hosszú hónapokig is eltarthatnak a tárgyalások, s aligha valószínű egy gyors egyezség megkötése a Commerzbank és a Dresdner között.
Az összefogás mellett konkrét befektetői érdekek is állhatnak: a Dresdner legnagyobb részvényese, az Allianz biztosító egyesek szerint a Commerzbankot erősen befolyásoló, Cobra nevű társaságtól hajlandó lenne megvásárolni annak 17 százalékos Commerzbank-tulajdonrészét.
Más elemzők hozzáteszik ehhez, hogy a Commerzbank lakossági üzletága jól kiegészítené a Dresdner Bank fő erősségét, a befektetési banki tevékenységet, így a két, társulásra készülő bank remekül összeillene egymással.