Krisztina
19 °C
25 °C

A béna kacsa diadala

2008.07.11. 12:52
Béna kacsa létére váratlanul biztos diadalt aratott George W. Bush az amerikai törvényhozásban. A demokrata többségű szenátus is áldását adta a garanciamentes lehallgatások engedélyezése mellett az állampolgárok magánéleti jogait megsértő telefontársaságoknak jogi védettséget adó törvényt.

George W. Bush csütörtökön aláírta a kormányzati lehallgatási programról született, az amerikaiak magánélethez való jogát megsértő telefontársaságoknak immunitást biztosító törvényt, ezzel valószínűleg utolsó nagy diadalát aratta, írja az AP. Bár Bush már hivatalosan is béna kacsa, mégis sikerült fenntartania nyolc éves kormányzása legnagyobb sikerét: akármit is javasolt nemzetbiztonsági ügyekben, azt még az elmúlt két évben, a demokrata többséggel szemben is átverte a Kongresszuson.

A demokrata többségű szenátus és képviselőház némi meglepetésre adta áldását a garanciamentes lehallgatási program folytatására. Azaz, a korábbi amerikai gyakorlattal szemben külön bírói engedély nélkül is lehallgathatják a nemzetközi telefonhívásokat, még akkor is, ha az egyik fél az Egyesült Államok területén tartózkodik. Mi több, a törvény jogi garanciát ad a kormányzattal együttműködő, de a magánélethez fűződő jogokat nyilvánvalóan megsértő telefontársaságoknak, amik bírói felszólítás nélkül biztosítottak hozzáférést vonalaikhoz a titkosszolgálatoknak.

A törvény simán átment a demokrata többségű törvényhozáson - jellemző, hogy a demokrata elnökjelölt, Barack Obama is megszavazta, bár korábban azt ígérte, minden áron megakadályozza elfogadását.

A törvény Bush szerint "mérföldkő, mely nélkülözhetetlen népünk biztonságának garantálásához". Szerinte a 2001. szeptember 11-i támadások "örökre megváltoztatták az országot". Külön kiemelte, hogy azóta nem volt terrortámadás az Egyesült Államokban, de ez nem jelenti azt, hogy a veszély elmúlt volna.

Bush még alá se írta a törvényt, az Amerikai Polgárjogi Unió (ACLU) már jelezte, hogy a bíróságon fogja megtámadni azt. A keresetet több polgárjogi csoport nevében adták be a New York-i körzeti legfelsőbb bíróságra. Szerintük a törvény aránytalanul korlátozza a szólásszabadságot, egyben sérti a jogtalan átvizsgálás és lefoglalás alkotmányos szabályát.