Nagy kibékülés Dél-Amerikában
További Külföld cikkek
- Gyerekeket késelt meg egy támadó Franciaországban, ketten megsérültek
- Aggódik a WHO, vészesen terjed egy új vírusvariáns
- Elhamvasztották O. J. Simpsont
- Civilek buktathatják le a tilosban parkolókat, és még pénzt is kereshetnek vele
- Joe Biden elszólta magát, szerinte a nagybátyját kannibálok ették meg
Nyilvános kézfogással pecsételte meg kibékülését Alvaro Uribe kolumbiai elnök venezuelai és ecuadori kollégájával. A két utóbbi ország a hétvégén mozgosította hadseregeit, mert a kolumbiai hadsereg ecuadori területre behatolva végzett a kommunista terrorcsoport, a FARC egyik vezetőjével.
A jobboldali Uribe az Egyesült Államoktól kapott segítséget, elméletileg az amerikaiak "kábítószerellenes háborújának" keretében. Az amerikai fegyverekkel felszerelt, amerikai kiképzést kapott hadsereg valójában a marxista FARC ellen harcol.
A FARC negyven éve folytat polgárháborút Kolumbiában és valóban részt vesz a kábítószertermelésben és kereskedelemben. A Time magazin szakértője szerint évi fél-egymilliárd dolláros bevételének mintegy fele származhat a drogkereskedelemből, a másik fele emberrablásokból.
A kolumbiai hadsereg a múlt szombaton végzett a terroristák "külügyminiszterével", a FARC-ot a nyilvánosság előtt képviselő Oscar Reyesszel. Reyest a műholdas telefonja buktatta le. A hadsereg ecuadori területen hajtotta végre a rajtaütést, ezt Rafael Correa elnök országa elleni agresszióként értékelte. A baloldali Correa a dél-amerikai baloldal önjelölt vezére, Hugo Chávez támogatásával került hatalomba, Chávez most is azonnal mellé állt és mozgósította hadseregét.
A feszültség háborúval fenyegetett, de a három ország kibékülése, bár váratlan, nem meglepő. Az elemzők szerint a háború egyik félnek sem állt érdekében. Egyrészt Kolumbia azonnal azzal vádolta Ecuadort és Venezuelát, hogy támogatják a FARC-ot - ezt Reyes megszerzett laptopján talált dokumentumokkal vélték igazolni. Chávezék akciója valóban a FARC megsegítésének tűnt, hiszen a terrorcsoportot az utóbbi években megtizedelte a hadsereg, a korábbi húszezres létszám a felére apadt és a fegyveresek morálja gyakorlatilag megsemmisült.
Ezt mi sem támasztja jobban alá, mint az a szombat hajnali hír, miszerint saját testőrei végeztek a FARC héttagú vezetőségének egyik tagjával, Manuel Munozzal. A kolumbiai hadügyminiszter, Juan Manuel Santos szerint Munozt három testőre a fejére kitűzött vérdíj reményében gyilkolta meg. Halála bizonyítékául levágott jobb karját átadták a kolumbiai hadseregnek.
Nem véletlen tehát, hogy a kilencvenes években még nyerésre álló terroristák az elmúlt hetekben túszok szabadon engedésével igyekeztek javítani imidzsükön.
Ez persze nem megy gyorsan. A Time meg nem nevezett venezuelai forrásai szerint a venezuelai hadsereg nem lelkesedett a háború gondolatáért, mivel nem nézik jó szemmel a FARC terroristáit. Ráadásul, szemben a megerősödött, harcedzett Kolumbiai haderővel a venezuelai utolsó akcióját még Chávez vezette 1992-ben, amikor puccsot kísérelt meg.
És bár a baloldali Chávez és a szélsőjobbos kolumbiai milíciákkal kedélyes viszonyt fenntartó Uribe nem éppen barátok, országaik nagyon is egymásra utaltak. Kolumbia olajat vásárol Venezuelától, egyben az ország legnagyobb élelmiszer-beszállítója. A kapcsolatok megszakadása súlyos hiánnyal fenyegetne Venezuelában, ami egyben bevételektől is elesne.
Azaz, a hét eleji kardcsörtetés csak Chávez szokásos színjátéka volt. A kolumbiai katonai akció remek alkalmat teremtett az amerikai "imperializmus" ócsárolására és a belföldi gazdasági nehézségek eltusolására. A dél-amerikai országok pénteki csúcsán a beszámolók szerint a megbékélést is Chávez kezdeményezte, mondván most még megállíthatják azt a kavargó örvényt, amelyet később mindannyian megbánhatnak.
Correa közölte, hogy kész meghaladottnak tekinteni a válságot, mire Uribe azonnal felállt és a résztvevők éljenzése közepette kezet rázott az ecuadori elnökkel. Csatlakozott hozzájuk Chávez is, aki hosszasan szorongatta az általa néhány napja még háborús bűnösnek titulált Uribe elnök kezét. A latin-amerikai országok lakossága a televízió képernyőjén követhette figyelemmel az örömteli pillanatokat.