Pál
-1 °C
5 °C

Vörös és zöld is a leghosszabb nevű EP-frakció

2012.01.27. 16:15
A leghosszabb nevű EP-frakció egyszerre számít vörösnek és zöldnek, egyszerre tagja a l'Humanité kommunista párti kötődésű lap főszerkesztője és egy volt szovjet párttitkár. Egyes pártjai még mindig nem vetik el a proletár forradalmat, de a legtöbbjük már a kaszinókapitalizmus felszámolásával is elégedett volna. Az Európai Néppárt, a Szocialisták és Demokraták, a liberálisok, a konzervatívok és az euroszkeptikusok után szájba rágjuk a baloldalt is!

Álljunk meg egy pillanatra! Az EP baloldali frakciójáról egyszer már volt szó ebben a rovatban!

Ez a baloldali frakció nem az a baloldali frakció. Amire te gondolsz, az a szociáldemokrata pártok „Szocialisták és Demokraták” nevet viselő óriásfrakciója. Amiről viszont most beszélünk, az a szélsőbaloldal sokkal kisebb, mindössze 34 tagot számláló képviselőcsoportja, mely a nem túl egyszerű, „Egységes Európai Baloldal/Északi Zöld Baloldal” – francia-angol elnevezéséből származó mozaikszóval: GUE/NGL – névre hallgat.

Tehát egyszerre zöld és egyszerre vörös. Nem túl sok ez egy ilyen kis frakciónak?

Ha már választani kell a színek között, akkor a GUE/NGL inkább vörös, mint zöld – már csak azért is, mert az EP zöldjeinek többsége a Zöldek Szabad Szövetségében ül. Ha ideológiailag nézzük, akkor nem nagy mellélövés a „zöld” megnevezés, hiszen a modern baloldal politikájának szerves részét képzi a globalizáció és a fogyasztói társadalom környezetpusztító hatásainak radikális kritikája. A baloldali frakció összetett neve ráadásul nem pusztán ideológiai megjelölés, hanem egy igen bonyolult történetet takar (a GUE/NGL nem volt rest az egészet a választók elé tárni). A frakció 1995-ben két pártszövetség összeolvadásából alakult meg. Ennek egyik felét, az Egységes Európai Baloldalt (Gauche Unitaire Européen – GUE) 1989-ben alapították olasz, spanyol, dán és görög baloldali pártok, amelyekhez az 1994-es EP-választásokat követően csatlakozott a spanyol Egyesült Baloldal, illetve a francia, a portugál és a görög kommunista párt (az alapítók között egy másik görög radikális tömörülés, a Synaspismós szerepelt). Miután azonban 1995-ben, az Európai Unió harmadik bővítési hullámában Finnország és Svédország is tagállamokká váltak, ezért az ottani radikális baloldali pártok is csatlakoztak a frakcióhoz. Azonban a skandináv baloldali pártoknak már volt egy meglévő pártszövetségük, ezt Északi Zöld Baloldalnak (Nordic Green Left – NGL) hívták. Így a finn Baloldali Szövetség és a svéd Baloldali Párt a GUE-ból korábban ideiglenesen kilépett dán testvérpártjukhoz csatlakozva az NGL keretében léptek egységre az Egységes Európai Baloldallal. Így lett a frakció neve GUE/NGL

Munkában a frakció (Kyriacos Triantaphyllides és Kartika Liotard)
Munkában a frakció (Kyriacos Triantaphyllides és Kartika Liotard)
Fotó: Olivier Hansen /

Kacifántos története alapján akkor ez is biztos valami gyűjtőszervezet, mint az euroszkeptikus Szabadság és Demokrácia Európája.

Igen is, meg nem is. Az európai pártpolitikában azt érdemes észben tartani, hogy valamilyen szinten mindegyik frakció gyűjtőszervezet, hiszen a nagy pártcsaládok – a szocialisták vagy a kereszténydemokraták – különböző országokból érkező tagjai között óriási eltérések lehetnek. A GUE/NGL politikailag és ideológiailag az euroszkeptikusokhoz, de még a Konzervatívok és Reformerekhez képest is meglehetősen stabil képződmény. Politikailag azért stabil, mert bár a pártszövetség története során több nagy változáson is keresztülment, a közelmúlt EP-választásain rendre képes volt az egyenletes teljesítményre: 1999-ben 42, 2004-ben 41, 2009-ben – leginkább az olasz kommunisták távozása miatt – 35 képviselővel vághatott neki az aktuális parlamenti ciklusnak. A GUE/NGL ideológiai egysége pedig azért erősebb, mint az euroszkeptikusoké, mert tagjai között valódi kapcsot jelent a radikális baloldali ideológia, ami Lothar Bisky frakcióvezető összefoglalásában nem más, mint „a nemzetközi szolidaritáson alapuló, szociálisan egyenlő, békés és fenntartható európai integrációs folyamat víziója”. Azt azonban – az euroszkeptikus frakcióhoz hasonlóan – a GUE/NGL esetében is figyelembe kell venni, hogy mivel jelentős részben kisebb, és ezért az aktuális hazai közhangulat változásainak jobban kitett radikális pártok alkotják, ezért a szocialista vagy néppárti frakcióhoz képest valóban nagyobb a fluktuáció.

Akkor ezek azok a tüntetők, akik Molotov-koktélokat szoktak hajigálni a WTO találkozókon, és betörik a Mekik üvegét?

Nem egészen, a GUE/NGL tagjai – bár sok szál köti őket az antiglobalista mozgalmakhoz –inkább politikusok, mintsem mozgalmárok. Magyarországon talán nem köztudott, de Nyugat-Európában igen nagy hagyományai vannak a szélsőbaloldali pártpolitikának – a szélsőbal társadalmi beágyazottságára jellemző, hogy a GUE/NGL francia küldöttségének vezetője, Patrick Le Hyaric a 107 éve alapított és a francia kommunista párthoz kötődő l'Humanité napilap főszerkesztője. A nyugati szélsőbaloldal által követett politikát – a szovjet úttól eltérő nézetei miatt – korábban „eurokommunistának” nevezték, mára azonban ez a jelző kikopott a politikai szótárból. Az eurokommunizmus a Szovjetunió bukásáig Franciaországban és Olaszországban meghatározó politikai irányzat volt, nem véletlen, hogy a GUE alapításában a francia és az olasz pártok játszották a főszerepet. Mára azonban a GUE/NGL vezető erejévé a 2007-es alapításától kezdve üstökösszerű karriert befutó német Baloldal (Die Linke) vált.  A keletnémet utódpárt, a PDS egyik örökösének számító Baloldal kezdetben főképp az egykori NDK területén ért el sikereket a nosztalgia – német szójátékkal: „ostalgie” – szavazatok besöprésével, mára azonban a nyugati tartományokban is stabil középpártnak számít. A Linke kilenc EP-képviselője közül kerül ki a GUE/NGL frakcióvezetője is – a német újraegyesítés előtt Stasi-ügynökként tevékenykedő – Lothar Bisky személyében. A Linke mögött öt képviselővel a Baloldali Front elnevezésű francia választási szövetség következik, a harmadik legnagyobb erő pedig négy képviselővel Cseh- és Morvaország Kommunista Pártja.

Patrick Le Hyaric (bal szélen) képviselőtársaival tüntet, jobb oldalon Takis Hadjigeorgiou
Patrick Le Hyaric (bal szélen) képviselőtársaival tüntet, jobb oldalon Takis Hadjigeorgiou
Fotó: Olivier Hansen /

Nahát, igazi közép-európai kommunisták ülnek az Európai Parlamentben?

Igen, sőt a KSCM igazi hardcore kommunista párt, melynek betiltásáról még tavaly is komoly viták folytak Csehországban. A párt ugyanis alapszabályában hivatkozik Marx Kommunista Kiáltványára, és ez alapján – legalább is elvileg – nem vetné el a proletárforradalmat sem. A KSCM támogatottságát ugyanakkor egyáltalán nem befolyásolta a körülötte zajló ideológiai vita, sőt támogatottsága az elmúlt években tartósan meghaladta a 10 százalékot. A cseh kommunisták már 2004 óta tagjai a GUE/NGL-nek, csakúgy, mint emblematikus figurájuk, Vladimir Remek, akiről az Index Európai Parlament-i kvízjátéka óta már bizonyára te is tudod, hogy az első csehszlovák űrhajósként a Szovjetunió Hőse érdemrend büszke tulajdonosa! De nem csak a csehek vonultatnak fel keményvonalas figurákat az EP-ben, igen érdekes a GUE/NGL másik volt szovjet blokkból származó tagja is. Alfrēds Rubiks, a „Harmónia Centrum” elnevezésű, a lettországi oroszokat képviselő párt politikusa ugyanis 1991 előtt a lett Kommunista Párt első titkára volt, sőt az ország függetlenségének kikiáltását követően hat évre hazaárulásért börtönbe is csukták.

Szép. De végül is mit csinálnak ezek a kommunisták a parlamentben?

Amit a többi párt: politizálnak. A GUE/NGL nem kommunista abban az értelemben, ahogy az MSZMP volt. Nem akar proletárdiktatúrát, sőt, a demokratikus kontroll hiányát több döntés esetében is számon kéri az Unión – részben ezzel indokolta a tagállamok kormányfői által megkötött uniós fiskális szerződést elutasító álláspontját is. A pártszövetség alapvetéseit böngészve szembetűnő, hogy a GUE/NGL milyen hevesen ostorozza a „neoliberális monetarizmust” kiszolgáló Maastrichti Szerződést, a válság kialakulásáért pedig egyes képviselői előszeretettel tesznek felelőssé fantáziadúsan becézgetett piaci alakzatokat, mint például a „kaszinókapitalizmus” vagy a „havergazdaság”. A frakció azonban a harcias retorika ellenére sem veti el sem a magántulajdont, sem a piacgazdaságot – legfeljebb annak vadhajtásait, mint például a globális élelmiszerválságot. A GUE/NGL sajátos logikát követve az Európai Unió „eurocentrikus” politikáját is éles kritikával illeti – pedig ugye egy európai egységszervezet milyen legyen, ha nem eurocentrikus? –, és követeli a NATO jogköreinek az Európai Biztonsági és Együttműködési Szerződésre való átruházását, ami azért furcsa, mert az EBESZ egy fegyvertelen konfliktusmegelőző és válságkezelő szervezet. Egyébként az Európai Unió közös biztonsági- és védelmi szerepének növelése is közrejátszott abban, hogy a frakció többsége elutasította a Lisszaboni Szerződést is.

Cornelis de Jong, Søren Bo Søndergaard és Paul Murphy
Cornelis de Jong, Søren Bo Søndergaard és Paul Murphy
Fotó: Olivier Hansen

Na látod, akkor ezek mégis csak euroszkeptikusok!

A GUE/NGL Európai Unióhoz való viszonya valóban ambivalens – dán tagszervezete például a „Népi Mozgalom az Unió Ellen” nevet viseli –, de nekik nem az integráció eszméjével, hanem az integráció módjával vannak problémáik. Ahogy azt Mary Lou McDonald volt ír képviselő is megfogalmazta, ők nem euroszkepticizmusuk miatt ellenzik a Lisszaboni Szerződést, hanem gyenge demokratikus legitimációja, nehezen elszámoltatható intézményei és túlzott piacközpontúsága miatt. Az Unióhoz való kritikai hozzáállás azonban a GUE/NGL részéről bizonyos esetekben szakpolitikai szinten igen termékenynek bizonyult. A válság miatt ugyanis a frakció néhány olyan radikális követelése, melyeket a mainstream politikusok korábban irtózattal utasítottak vissza, mára szép csöndben beszivárgott a köztudatba – és ezzel együtt a többi párt agendájába. A leghíresebb ezek közül a nemzetközi pénzügyi tranzakciókra kivetendő Tobin-adó – más néven Robin Hood-adó – a frakcióval partneri viszonyban lévő antiglobalista Attac követeléséből nőtte ki magát össz-európai kezdeményezéssé.

Az Európai Parlament által társfinanszírozott rovat.
Az Európai Parlament a tartalomért azonban nem vonható felelősségre.