Valér
2 °C
8 °C

Ujhelyi István Akciók, nem szavak címmel indít programot

2015.06.12. 08:16 Módosítva: 2015-06-12 08:17:11

Európa a magyarok javát akarja

– mondta az Európai Parlament szociáldemokrata frakciójának vezetője csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón. Gianni Pittella beszélt arról is, hogy a baloldalnak meg kell változtatnia az európai gazdaságpolitikát, hogy az a növekedést támogassa, a bevándorlás kérdését pedig közösen kell megoldani, írja az MTI. Ujhelyi István, az MSZP alelnöke bejelentette: Akciók, nem szavak címmel indít programot a frakció a fiatalok problémáinak megoldására.

Gianni Pittella az Európa jövőjéről tartott tanácskozást felvezető sajtótájékoztatón hangsúlyozta, barátai a magyar népnek, és szeretnék, ha a magyarok éreznék, hogy támogatják őket.

Nagy mese

A Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetségének frakcióvezetője szerint miközben Európa Magyarország támogatója, az ország polgárainak az elmúlt években „nagy mesét”, hazugságot kellett meghallgatniuk arról, hogy az EU befolyásolni akarja az ország belügyeit, hogy fenyegetni akarja Magyarország létét.

„Ez nem igaz”, az EU csak és kizárólag segíteni akart Magyarországnak – hangoztatta, és egyben teljesen jogosnak tartotta, hogy szemben állnak azokkal, akik Magyarországot nem demokratikus útra terelik. Gianni Pittella szerint Orbán Viktor miniszterelnöknek nagyon nagy a felelőssége, és nemcsak azért, mert nagy hazugságokat mondott az EU-val kapcsolatban. Nagy a felelőssége amiatt is - folytatta - hogy olyan légkört teremtett, amely miatt megszűnt a bizalom.

Bírálta a kormányfő halálbüntetéssel, bevándorlókkal kapcsolatban megfogalmazott álláspontját, amely szerinte elfogadhatatlan Európában.

Akciók nem szavak

A frakcióvezető szerint Európának vannak problémái, amelyek azért születtek, mert vannak olyan konzervatívok, mint Orbán Viktor. Véleménye szerint a szigorítás az egyik oka annak, hogy szociális problémák alakultak ki és ekkora a munkanélküliség.

Kérdésre válaszolva beszélt arról is, hogy az európai baloldalnak meg kell változtatnia az európai gazdaságpolitikát, hogy egy olyan környezetet teremtsen, amelyben lehetőség van növekedésre, munkahelyteremtésre. Mint mondta, közösen kell megoldani a bevándorlást.

Gianni Pittella szerint az adóreform terén is megfelelő válaszokat kell adni, mert az állampolgárok tényleg joggal dühösek, amikor milliárdok tűnnek el a közpénzekből a különböző adózási technikákkal.

Ujhelyi István EP-képviselő elmondta, a mostani tanácskozáson indítják el az Akciók, nem szavak című program vitáját. A szociáldemokrata frakció 40 év alatti képviselői közösen olyan javaslatokat fogalmaznak meg, amely a fiatal korosztályok problémáinak megoldásáról, a 25 év alattiak teljes foglalkoztatásáról szólnak. Kezelni akarják a gazdasági kényszerből emigrálni kényszerülő százezrek problémáit és politikai akciót kívánnak meghirdetni a fiatal korosztályok radikalizálódása ellen.

Az Európai Parlament által társfinanszírozott rovat.
Az Európai Parlament a tartalomért azonban nem vonható felelősségre.