Veszélyes az út, amin elindult az EU

Nem, és véleményem szerint sem politikai, sem jogi értelemben nem fogadható el a kötelező kvóta bevezetése. Politikai értelemben azért, mert a migránsáradattal ténylegesen szembesülő országok lakosai nem támogatják a tömeges bevándorlást. Ennek elismerése nélkül is az adott kormányok már olyan intézkedéseket hoztak, amelyek a migránsok számára kevésbé kívánatossá teszik őket, mint célország.

Ha ehhez hozzáadjuk, hogy a kvótarendszert meg nem kérdőjelező országok sem tesznek eleget a gyakorlatban az eddig megállapodott százhatvanezres létszám áthelyezésének, akkor kimondható: a kvótarendszer már most megbukott. Legutóbbi információim szerint néhány száz ember áttelepítése történt csak meg. És ne felejtsük el, 2015-ben nem százhatvanezer ember érkezett az EU-ba, hanem inkább milliós nagyságrendben. Szerintem nem kell sokat várnunk egy újabb javaslatra, ami a bevándorlók további újraosztásáról szól. A népszavazás olyan politikai felhatalmazást adhat a magyar kormánynak, amellyel Brüsszel sem vitatkozhat majd.

Jogi értelemben pedig igencsak bizonytalan lábakon áll, hogy van-e kötelező betelepítésre hatásköre az EU-nak. Ezért támadta meg a bíróság előtt is Szlovákia és Magyarország a kötelező kvótákra vonatkozó döntést. A Bizottság és egyes EP-képviselők gyakran próbálnak túlterjeszkedni hatáskörükön, szerintem most is ilyen esettel állunk szemben. Kíváncsian várom a strasbourgi döntéshozók ítéletét e kérdésben. Ha mégis kimondaná a bíróság a kötelező betelepítés jogszerűségét, akkor akár már az át nem helyezett migránsok perelhetnék az EU-t vagy a tagállamokat kártérítésért vagy azonnali befogadásért?

Az Európai Uniót ez esetben az Európai Tanács (még pontosabban annak elnöke, jelenleg Donald Tusk) képviseli. Az Európai Tanácsnak azonban Orbán Viktor is tagja. Ismereteim szerint Orbán még soha nem élt a vétójogával, tehát tartósan is arra lehet számítani, hogy Brüsszelben mindig mindent megszavaz. (Ha mégis élne a vétójogával, akkor pedig nincs európai döntés, bár ez esetben igen komoly politikai következményeket húz a fejére a berzenkedő.)

Orbán jelenleg – személyes mozgásterét bővítendő – a Magyar Országgyűlés mögé akar bújni. Végső esetben azonban az Európai Bíróság kötelezheti a magyar parlamentet, hogy az Orbán egyetértését is tartalmazó EiT döntéseknek megfelelő törvényi kereteket alkosson. A népszavazás viszont csak arról szól, hogy a Magyar Országgyűlésé legyen-e az utolsó szó? Ez jogilag lehetetlen. Az utolsó szó – értelemszerűen – az Európai Bíróságé.

A kormány által feltett kérdés pontosan így hangzik: "Akarja-e, hogy az Európai Unió az országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?"

Az elmúlt napokban sokan elmondták, hogy ez a kérdés miért rossz, hogy ellentmond az EU alapszerződésének, és hogy nemzetközi szerződéseket népszavazással nem lehet felülírni. Azaz világos, hogy a népszavazásnak – ahogy Schöpflin György mondta – csupán a politikai szála a lényeges. Ugyanakkor azt sem tudjuk, hogy a kérdés valójában mire irányul:

1. a már meghozott döntésre, amely szerint Magyarországnak az áthelyezések, azaz a kvótarendszer keretében 1294 menekültet kell befogadnia
2. vagy későbbi ilyen jellegű döntésekre,
3. vagy egyenesrn az EU alapszerződésének módosítására, hogy a bevándorlással, illetve a menekültekkel kapcsolatban az Unió ne hozhasson a tagállamokra nézve kötelező döntéseket a nemzeti parlamentek hozzájárulása nélkül.

Mindettől függetlenül a válasz az Önök kérdésére „igen”. A Magyarország által is elfogadott uniós alapszerződés alapján a belügyminiszterek tanácsának előbb említett 2015. szeptember 22-i, minőségi többséggel hozott döntése kötelező érvényű a tagállamok számára.

Az Európai Bizottság, a Tanács és a Parlament hatásköreit alapvetően az az Európai Unióról szóló szerződés és az Európai Unió működéséről szóló szerződés szabályozza. Ezeket Magyarország az uniós csatlakozási okmány aláírásával saját magára nézve kötelező érvényűnek ismerte el. Ezek szerint azokon a terülteken, amelyek most a menekültügyi vita középpontjában állnak, az Unió világos felhatalmazást kapott a döntéshozatalra, eljárásilag pedig többségi szavazás elegendő hozzá.

Az adott helyzetben pontosan ez történt. Az EU jogszerűen járt el a Magyarország által aláírt szerződések alapján. Mivel az EU döntéshozatali mechanizmusa nemzetközi szerződésből eredő kötelezettséget jelent, nem is lehetne népszavazásra bocsátani a kérdést. A kezdeményezés sérti az Európai Unió működéséről szóló szerződést és az Európai Unió szerződését, mivel olyan eljárásokban meghozott döntésekre irányulnak, amelyeket ezek a szerződések - amelyeket Magyarország aláírt és vállalt - egyértelműen az európai intézmények, ezen belül elsődlegesen az Európai Tanács hatáskörébe utalnak. Az EU-s jog tehát ez esetben felülírja a nemzeti jogot, így amennyiben minden tagállamra nézve kötelező jellegű intézkedésről dönt az EU, azt Magyarországnak is be kell tartania.

Nem teheti meg, mert ilyen felhatalmazást nem adnak számára az EU alapszerződései, az erről szóló döntés eljárási és anyagi jogi szempontból is jogellenes, ezért a végrehajtására sem kerülhet sor.

Fontos rögzíteni, hogy az Európába illegálisan beutaztatottak nemzetközi jogi értelemben döntő többségükben nem minősülnek menekültnek, miután biztonságos származási országból lépnek az EU schengeni határain belülre és többségük esetében sem a tényleges üldöztetés, sem a személyazonosságok nem állapítható meg. Tömeges és megengedhetetlen visszaélés zajlik a menekültjoggal: a valódi menekültek számára nyitott a lehetőség arra, hogy szabályosan jelentkezzenek a határátkelőhelyen és beadják menekültkérelmüket. Az ilyen kérelmek száma elenyésző. A tipikus eset: illegális határátlépés és annak követelése, hogy a legmagasabb szociális ellátást biztosító jóléti államokba jussanak el.

Minden ezt igazolja. Számos idegen nyelvű folyóirat címlapján azt olvashattuk, hogy „Orbánnak sajnos igaza van”. Látható volt az is, hogy például nyugati szomszédunk pozíciója sokáig nem lesz tartható, hiszen nem lehet egyszerre irgalmas szamaritánust játszani és egyúttal több százezer embert átjuttatni Németország felé.

Vagy valóban lezárulnak a határok, ez azonban a balkáni államokban lévő menekülteknek hosszú időre azért jelentős probléma lenne, vagy felkészül az Európai Unió arra, hogy pénzügyi támogatást, iskolákat, infrastruktúrát és a szociális ellátásokat más kultúrából származó emberekkel megosszon. Sajnos elkerülhetetlen volt, hogy a migránsválságban tapasztalható európai tehetetlenség a nemzeti kezdeményezésekhez és a határok erőteljesebb ellenőrzéséhez vezessen, úgy ahogy azt Magyarország is tette. Meggyőződésem, hogy az unió határainak védelme nélkül Schengen nem létezhet.

Nem. A balkáni útvonalon kialakult helyzet épp azt mutatja meg, hogy a magyar álláspont sehova nem vezet, csak erőszakhoz, amint azt a macedón határon is látjuk. A kerítések semmire sem jók, nem oldanak meg egyetlen problémát sem. Ugyanakkor könnyen és gyorsan humanitárius katasztrófához vezetnek. Azt gondolni, hogy a háborúk és üldöztetések elől menekülő kétségbeesett és reménytelen embereket vissza lehet fordítani, nem egyszerűen tévedés, hanem végzetes politikai ostobaság.

A „magyar álláspont” semmi másról nem szól, mint arról, hogy a magyar kormány, a kormánypárt a menekültek kárára igyekszik szélsőjobboldali szavazókat, támogatást találni. A kormány aljas szándékkal félelmet kelt és gyűlöletet szít, tudatosan hazudik. A „magyar álláspont” nem old meg egyetlen problémát sem, azonban számos további problémát okoz. Emellett pedig végletes elszigeteli Magyarországot az EU-n belül. Orbán menekültügyi politikájával mára az európai szélsőjobboldal egyik meghatározó figurájává vált. Ennyi a „magyar álláspont” eredménye.

Magyarország döntése a kerítésépítésről épp azért volt már a kezdetekkor is problémás, mert egyértelműen negatív példát mutatott más országok számára azt illetően, hogy miként lehet a problémát megoldás helyett egyszerűen kikerülni, másra hárítani. Az ilyen álláspont, attól, hogy követik, még nem tekinthető igazoltnak, mivel egyértelműen szembemegy az EU alapértékeivel, köztük a tagállami szolidaritással és az alapvető emberi jogok tiszteletben tartásával.

A kerítésépítés nem szünteti meg a menekültáradatot, csupán átterheli más országokra. Ez nem lehet egy közös menekültpolitika alapja. Ráadásul a menekültek feltorlódása krízishelyzetet idéz elő a balkáni országokban, destabilizálva azokat - például az amúgy is instabil Macedóniát. Ha ezek az országok összeroppannak a nyomás alatt, csupán annyit érünk el, hogy újabb válsággócokat hozunk létre ezúttal Szíria helyett a határaink közvetlen közelében, ami tovább ronthatja az egész menekültválságot.

A Nyugat-Európában élő emberek túlnyomó többsége egyértelműen irigykedve néz Magyarországra. Noha a véleménynyilvánítási szabadságuk éppoly korlátozott, mint nekünk magyaroknak volt a „szocializmus” idején, nyilvánvalóan próbálnak pressziót gyakorolni saját kormányaikra annak érdekében, hogy országaikat megvédjék a tömeges bevándorlástól. Nem gondolom, hogy a magyar kormánynak az országunk védelmére irányuló politikája „utólagos igazolásra” szorult volna, inkább úgy fogalmaznék, hogy a mi hozzáállásunk példamutatóvá vált más európai uniós tagállamok számára is.

A határok lezárásával a cél természetesen nem a káosz, hanem az, hogy a migránsok lássák, hogy nem lehet korlátlanul, ellenőrizetlenül besétálni Európába. Így remélhetően többen döntenek úgy, hogy mégsem indulnak el lélekvesztőkön Görögország felé, nem fizetnek embercsempészeknek, mert nem tudják őket eljuttatni Németországba vagy Svédországba, és a nemzetközi közösség is nagyobb hangsúlyt fektet a szíriai rendezésre, valamint a menekültek otthonaikhoz legközelebbi helyen való ellátására.

Az Európai Parlamentnek szintén ezt a felelős üzenetet kell közvetítenie: nem érdemes elindulnotok, ne kockáztassatok. Egyes európai politikusok elképesztően felelőtlen nyilatkozatokat tettek, ez a magatartás vezetett a jelenlegi állapotokhoz. Ha Európa nem tud ennyi illegális megélhetési bevándorlót fogadni, akkor ezt az uniós intézményeknek ki kellene mondani. Nyilvánvaló, hogy egységes európai fellépésre van szükség, de mindenekelőtt Európa határait kell megvédeni, s ez a tagállamok felelőssége és feladata, s a kivitelezési mód meghatározása is a tagállamok hatásköre.

Az alaptörvényben is világosan benne van, hogy Magyarországnak kötelessége megvédeni a határait. Szomorú tény, hogy a visegrádi négyeken kívül az európai kormányok nem tudják a közös határokat megvédeni, ez különösen igaz Görögországra. Pedig a schengeni egyezmény mindenkinek kötelezővé teszi a külső határok védelmét, s ennek betartatása pedig az Európai Bizottság feladata lenne. Ez tehát egy rendkívül összetett, körkörös, egymásra utaló rendszer, viszont a szerepek és feladatok mindenki számára nyilvánvalóak.

Magyarországnak a jelen helyzetben egy feladata lenne, visszatérni a közös európai menekültügyi politikához, s ennek megfelelően részt venni a problémák megoldására irányuló erőfeszítésekben. De ezt ettől a kormánytól hiába várjuk. Az Európai Parlament folytatni fogja az eddigi munkáját. Támogatni fogjuk mindazokat a kezdeményezéseket, amelyek a menekültek legális, azaz ellenőrzött, regisztráción alapuló befogadását, az EU-n belüli, szolidaritáson alapuló szétosztását, a társadalmi integrációt, a menekültek normális életkörülményeinek megteremtését, beleértve az oktatáshoz, az egészségügyi és szociális ellátáshoz való hozzáférését célozzák és biztosítják.

Emellett – akárcsak eddig is – fokozott figyelmet fogunk fordítani az állampolgárok biztonságára, a hatékony információcserére, a radikalizáció és a terrorizmus elleni harcra, valamint a schengeni külső határok hatékony, európai védelmére. Ennek fontos eleme az közös Európai Határ- és Parti Őrség, ennek létrehozásával kapcsolatos jogalkotásban az S&D frakció árnyék-jelentéstevőjeként magam is részt veszek.

Magyarország feladata egyértelműen a többi tagállammal történő szolidaritás vállalása és az EU-s kötelességéből adódó részvállalás kellene, hogy legyen. Az Európai Parlament a Tanács és a Bizottság nélkül tehetetlen. Az EU intézményeinek és tagállamainak együttesen kellene arra törekednie, hogy egyrészt segítse a helyzet megoldását a súlyos problémákkal küszködő Görögországban és Törökországban, valamint, hogy a szélesebb nemzetközi térben is megtalálja annak a módját, miként tudna részt venni a konfliktus helyben történő enyhítésében.

Aktív beavatkozással csökkenteni kell az menekültcsempész bűnözői csoportok aktivitását. Az Unió határaira érkezett menekültek jogosultak méltányos menekültügyi eljárásra, aminek során eldönthető, hogy kapnak-e menekültstátuszt, vagy vissza kell térniük származási országukba. Ennek megtagadása nemcsak az EU-s kötelezettségvállalásainkkal, de más nemzetközi – például ENSZ – megállapodásokkal is ellentétes.

Magyarország feladata az, hogy megőrizze Magyarországot magyarnak és európainak. A magyar állam feladata határaink és szuverenitásunk megvédése. Az Európai Parlament feladata, hogy a hatályos nemzetközi normáknak megfelelően gondoskodjon arról, hogy a háborúk elől menekülő, rászoruló emberek az emberi méltósággal összeegyeztethető körülmények között élhessenek a hazájukhoz legközelebb eső biztonságos országban, vagy pedig hazájuknak azon területein, ahol nem folyik háború. Még pontosabban: az Európai Unió nem önmagában, hanem a civilizált világ részeként köteles erről gondoskodni, a humanitárius feladatok megoldásában nyilvánvalóan ki kell venni a részét.

Úgy gondolom, hogy a brüsszeli döntés eredménye komoly siker a kelet-európai munkavállalók, köztük a magyar állampolgárok számára, hiszen világosan kimondatott, hogy a szabad munkavállalás mindenhol, így Nagy-Britanniában is továbbra is fennáll. Tehát ha az Európai Unió bármely polgára, köztük mi, magyarok is úgy gondoljuk, hogy Nagy-Britanniában akarunk munkát vállalni, akkor ezt semmilyen jogcímen nem akadályozhatják meg az ottani hatóságok.

Ami biztos, hogy az Egyesült Királyságnak a többi tagállamtól eltérő, sajátos szociális rendszere van, s a problémájukat ennek fényében kellett megoldani. Összességében mi azt szerettük volna elérni, hogy diszkriminációtól mentes és fair elbánásban legyen részük a magyaroknak Nagy-Britanniában. Ez azt jelenti, hogy azok a szociális juttatások vagy ellátások, amiért befizettek az Egyesült Királyságban dolgozó magyarok, sértetlenül maradjanak meg, azokat ne érintsék, azok korlátozás nélkül járjanak a jövőben is, azaz amiért fizettek, azt továbbra is kapják meg. Ezt végül sikerült elfogadtatni a britekkel, s ezzel elértük a kitűzött célokat.

Ugyanakkor nem szabad elfelejteni: az Egyesült Királyság bennmaradása a tét, és ezért jelenleg a visegrádi négyek, különösen a lengyelek vállalták a legnagyobb áldozatot. Egy fair kompromisszum született, David Cameron sem ment haza üres kézzel. Azok az ellenzéki politikusok, akik a kompromisszum miatt megkritizálták a kormányt, közvetetten az Egyesült Királyságot tessékelnék ki az Unióból – annak minden következményével, mind az Unió, mind a kinti magyar munkavállalók tekintetében.

A brit kormány akkor kap lehetőséget a szociális juttatások megnyirbálására, ha a brit népszavazás a bent maradás mellett dönt. (Ha kiválnak, akkor azt csinálnak, amit akarnak.) Maradásuk esetén azonban nem csak az Egyesült Királyság, hanem az összes többi tagállam is megkapja ugyanezen jogokat. Ha kilépnek, akkor meg az egész döntés semmis.

A legvalószínűbb menetrend, azaz a brit maradás esetében az ottani magyar munkavállalók (meg minden más EU-ból jövők) érdekei súlyosan sérülnek. Például, ha a brit családi pótlékot akarják a gyerekeik után, akkor a gyerekeknek ki is kell költözniük, amelynek további költségei messze meghaladják a pótlék összegét. Ez a döntés tehát a dolgozói jólét, pontosabban a dolgozók családja jólétének letaposására lehet alkalmas. Szégyen Cameronra!

Egyetlen reménysugár, hogy a valószínű brit maradás utáni (kvázi „majd egyszer a távoli jövőben esedékes″) alapszerződési módosításokat az Európai Parlament nem fogja jóváhagyni, vagyis Cameron végül hoppon marad.

A családtámogatási rendszerek indexálása a terv szerint minden külföldi munkavállalóra vonatkozni fog, annyi különbséggel, hogy a már most is ott dolgozóknak csak 2020-tól járna kevesebb pénz. Ezt viszont akármelyik más tagállam is bevezetheti a brit példa nyomán, Dánia és Németország már jelezte is a szándékát. Más kérdés, hogy ha ezeket a tagállami kompetencia alá tartozó döntéseket valaki az Európai Bíróság elé viszi, akkor milyen döntés születik diszkrimináció szempontjából. A bérkiegészítő támogatások terén a szigorítás csak az új munkavállalókra vonatkozik.

Ha mindez valóban így lesz, akkor ez minden, nem brit munkavállaló érdekeit csorbítani fogja az Egyesült Királyságban, és erősen csorbul a szabad munkaerőmozgás alapelve. Azt azonban fontos megjegyezni, hogy az EU és az Egyesült Királyság közötti egyezmény csak akkor lép életbe, ha a brit választópolgárok az EU-ban való maradás mellett szavaznak. De még ebben az esetben is több uniós törvény módosítására lesz szükség a bérkiegészítő juttatások ügyében, amelyekhez az EP hozzájárulása kell. Azaz ebben a pillanatban még nem lehet pontosan tudni, hogy az egyezmény elhíresült negyedik pontja milyen formában fog megvalósulni.

Orbán Viktornak az az állítása, hogy sikerült elérni, hogy a magyar munkavállalókat ne érje diszkrimináció, egyszerűen valótlanság.

Nyilvánvalóan sérti az érdekeiket, és szégyen, hogy a magyar kormány érdemi erőfeszítés nélkül beletörődött a magyar állampolgárok jogainak megsértésébe. A lépés ráadásul egy hazug és képmutató kampány eredménye. Minden elérhető vizsgálat és felmérés azt támasztja alá, hogy a közép-kelet-európai tagállamok Nagy-Britanniában élő állampolgárai lényegesen többel járulnak hozzá befizetéseik révén a brit jóléti rendszerekhez, mint amennyit kivesznek belőle. Egyszerűen azért, mert fiatalabbak, nagyobb arányban aktívak (dolgoznak), és jellemzően képzettebbek, mint a brit átlag. Szó sincs tehát jóléti élősködésről, valójában nettó befizetői a rendszernek.

Ez a korlátozás azonban a magyar munkavállalók érdekein túl az emberek szabad áramlásának és szabad munkavállalásának az elvét is sérti, kvázi másodrendű európaiakká fokozva le a régiós állampolgárokat. Akik ugyanazokért a jólléti befizetésekért nem ugyanazokat a szolgáltatásokat fogják kapni, mint a brit állampolgárok. Ez már nem csupán magyar kérdés, hanem az Unió egészét, az európai alapjogokat érintő probléma, ami könnyen az uniós integráció továbberodálódását hozhatja magával, ha más tagállamok is kedvet kapnak különböző alapjogok pillanatnyi politikai érdekek miatti felmondásához. Az út, amerre az EU elindult a brit megállapodással, elképesztően veszélyes.

Rendkívül sajnálatos, hogy a magyar munkavállalóknak százezer számra kell elhagyni hazájukat az elfogadhatatlanul alacsony jövedelmek miatt. Igazságtalan és méltánytalan, hogy rajtuk kívánnak spórolni, miközben a centrumországok vállalkozásai az EU-tól érkező támogatásokat meghaladó mértékű profitot visznek ki az országból. Többször megfogalmaztam felszólalásaimban, hogy ha hozzányúlunk a munkaerő szabad áramlásának jogához, akkor el kell gondolkozni a tőke és a vállalkozások szabad mozgásának korlátozásán is.