Mária
0 °C
3 °C
Index - In English In English Eng

Berlusconi volt szóvivője lett az Európai Parlament elnöke

2017.01.17. 21:04 Módosítva: 2017.01.27. 00:38
Az EP megválasztotta az olasz konzervatív Antonio Tajanit új elnökének. A mögötte álló konzervatívok és liberálisok azt ígérik, hogy megújítják Európát.

Kedden este megválasztották az Európai Parlament új elnökét. A Fidesz EP-frakciójának, a Néppártnak a jelöltje, Antonio Tajani került ki győztesen az egész nap elhúzódó választási procedúrából. A nyílt versenyben hét frakció állított jelöltet, a két fő esélyes Tajani és a szociáldemokrata versenyző, a szintén olasz Gianni Pittella voltak. Három szavazási kör után egyik jelölt sem szerezte meg a voksok több, mint felét. A negyedik menetre már csak a két olasz képviselő maradt a ringben.

A 750 fős testületben 351-en szavaztak Tajanira, 282-en Pittellára.

Az ülésterembe belépő Antonio Tajanit már az este kilenc órára kitűzött eredményhirdetés előtt taps fogadta. A kollégái a padok közötti szűk folyosón körbevették, és sorban gratuláltak neki, boldogan kezet ráztak vele. A legnagyobb vetélytársa, Gianni Pittella is odament hozzá, átölelték egymást, miközben tapsolt a ház.

A leköszönő elnök Martin Schulz minden jót, sok sikert kívánt neki, átadta a helyét a pódiumon, és leült a képviselői sorok közé. Őt is taps kísérte, majd felállva ünnepelték a többiek.

„Szeretnék köszönetet mondani mindannyiuknak, azoknak is, akik rám szavaztak, és azoknak is, akik az utolsó fordulóban barátomra, Gianni Pittellára szavaztak – mondta Antonio Tajani. – Azokat is üdvözölöm, akik más jelöltekre szavaztak. Ez egy demokratikus verseny volt.” Az eredményt az olaszországi földrengés áldozatainak és a terrorizmus áldozatainak ajánlotta. Nagyon fontos, hogy az Európai Parlament a szolidaritásáról biztosítsa azokat, akik szenvednek, mondta. 

Hétfő este koalícióra lépett a néppárti (EPP) és a liberális frakció (ALDE), és közvetlenül a szavazás előtt bejelentették, hogy közösen támogatják Tajanit. A szociáldemokraták felháborodtak, hogy a királycsináló liberálisok nem melléjük álltak. Pittella is ajánlott ugyanis együttműködést a liberálisoknak, de a Néppárt fontosabb pozíciókat ígért a támogatásért cserébe.

Pitella „nem állt elő komoly javaslattal – reagált kedd délután Jeroen Reijnen, az ALDE szóvivője. – Jól tudta azt is, hogy nem csak a pozíciókról van szó. Sokkal fontosabb számunkra a politikai tartalom. Itt az idő, hogy megreformáljuk Európát, hogy új energiával és ambícióval lépjünk előre.”

Elgondolkodnak Európa jövőjén

Egy koalíciós szerződésben a konzervatívok és a liberálisok lefektették a közös céljaikat. Szerepel közöttük pár fontos ígéret:

  • A Parlament összeül a két másik uniós intézménnyel, a Tanáccsal és az Európai Bizottsággal, és kitalálják, mi legyen az Európai Unióval a jövőben. A Tanácsban az uniós országok szakminiszerei ülnek, a Bizottság javasolja az új jogszabályokat és betartatja őket. Esetleg egy európai konventet is összehívnának: egy ilyen, köztiszteletben álló európai gondolkodókból álló csapat írta meg az európai alkotmány tervezetét 2005-ben, amit aztán a franciák és a hollandok népszavazáson elutasítottak.
  • Új pénzügyi forrásokat találnak az uniónak, például a tagállamokban beszedett társasági adóból csippentenének le egy keveset a közös kasszába.
  • Szorosabbra húznák az európai pénzügyeket, többek között öles léptekkel elindulnának afelé, hogy a tagállamok közösen készítsék el a nemzeti költségvetéseiket.
  • Támogatják, hogy jöjjön létre egy új uniós eljárás, amelyik őrködik afelett, hogy a tagállami kormányok tiszteletben tartsák az emberei jogokat, a demokrácia és a jogállamiság szabályait.
  • Európai Védelmi Uniót hoznának létre egy erős határőrséggel, amelyik valóban képes lenne rá, hogy elejét vegye az illegális bevándorlásnak, és védelmet nyújtson a rászorulóknak.

Szembe kell szállnia a széthúzó tagállamokkal

Tajani megbízatása két és fél évre, a 2019. májusi EP-választásig szól. Az Európai Parlament az EU egyetlen közvetlenül választott testülete, ahová öt évente az állampolgárok küldenek képviselőket. Az elnök feladata figyelni, hogy a parlament az eljárási szabályzatnak megfelelően végezze a munkáját, és ő képviseli a parlamentet a jogalkotásban és a nemzetközi porondon. Az elnök testesíti meg a parlamentet az állandó hatalmi harcban, amit a Tanáccsal és az Európai Bizottsággal vívnak, miközben törvényeket írnak.

A leköszönő elnökről, a német Martin Schulzról általában az a vélemény Strasbourgban, hogy megvédte az EP érdekeit ebben a rivalizálásban, ami arról szól, hogy az Európai Parlament minden területen egységes európai szabályokat, mélyebb együttműködést szeretne, míg a tagállamok inkább széthúznak, önállóságra törekednek és az új európai szabályokból saját maguknak szeretnének minél több előnyt kicsikarni.

Tajani végzettsége szerint jogász, fiatal korában újságíróként dolgozott. 2008 és 2014 között EU-biztos volt, és az olasz kormányban is vállalt pozíciót: Silvo Berlusconi első kormányának ő volt a szóvivője 1994 és 1995 között. Pontosan tudhatja, hogy mi folyik a színfalak mögött nemcsak a parlamentben, de a másik két brüsszeli intézményben is.

Ki kire szavazott?

A titkos szavazás eredményből arra következtethetünk, hogy a szociáldemokrata frakció, a Zöldek és a radikális baloldali képviselőcsoport Gianni Pittellát támogatta, az Európai Néppárt és a liberális ALDE Tajanit. Az viszont nem egyértelmű, hogy a 74 tagú Európai Konzervatívok és Reformisták Tajanira szavaztak-e, vagy tartózkodtak. Ha ők tartózkodtak, akkor Tajani az euroszkeptikus és radikális jobboldali képviselőknek is köszönheti a győzelmét.  Meglepően sok, 80 érvénytelen szavazatot adtak le az utolsó körben, és 37-en nem szavaztak. Ezek a voksok többségében a jobboldalról származhatnak, azoktól a képviselőktől, akiknek a szociáldemokrata Pittella teljesen elfogadhatatlan volt, de nem tudták áldásukat adni a Guy Verhofstadtot erős pozícióba ültető konzervatív–liberális koalícióra sem.

A magyar néppárti delegáció közleményben gratulált „Antonio Tajaninak, akinek személyében magyarbarát elnöke lesz az Európai Parlamentnek. A konzervatív olasz politikus megválasztásával a jövőben várhatóan nagyobb hangsúly kerül a Fidesz által is képviselt keresztény polgári értékrendre” – írták.

Szanyi Tibor MSZP-s képviselő szerint a szavazás tükrözte az Európai Parlament erős politikai szándékát az EU-ellenes, populista szélsőség elszigetelésére. „Remélem, hogy az elnökválasztás után lehiggadva, az európai értékeket előtérbe helyezve az Európai Néppárt is levonja ebből a megfelelő következtetést és végre kizárja soraiból a Fideszt”.

Szóljon hozzá az EUrologus Facebook-oldalán !

Az Európai Parlament által társfinanszírozott rovat.
Az Európai Parlament a tartalomért azonban nem vonható felelősségre.