György
16 °C
24 °C

Semmiféle kötelező ereje nem lesz az ENSZ migrációs paktumának

2018.03.20. 08:05 Módosítva: 2018-03-20 11:08:52
Mégis meghívólevél lesz a migránsoknak, hogy útra keljenek a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője szerint.

Hölvényi György, a Fidesz-KDNP nemzetközi fejlesztéssel foglalkozó EP-képviselője elmondta, hogy szerinte mi a baj az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) most készülő migrációs paktumával.

Biztosan nem az a baj vele, hogy Soros György diktálja a szövegét, mert erről egy szót sem ejtett a képviselő. Korábban is láttuk már, hogy a Soros Györgyről szóló sületlenségeket az óriásplakátokra szánja a kormány, nemzetközi tárgyalásokon nem említik meg.

Az európai parlamenti (EP) képviselőt az zavarja, hogy a világméretű vándorlást egy világméretű összefogással próbálja kezelni a dokumentum, ez pedig nem szabályozni fogja a migrációt, hanem arra fogja ösztönözni az embereket, hogy útra keljenek. 

„Egy ilyen anyag tulajdonképpen egy óriási nagy meghívólevél. Erre nemcsak a migránsok, nemcsak az arra nagyon sok esetben rászorulók, hanem nyilván az embercsempészek hada is rá fog állni” – mondta Hölvényi György hétfőn Brüsszelben. A politikus azután beszélt a sajtónak, hogy Louise Arbour, az ENSZ nemzetközi migrációért felelős képviselője beszámolt a paktumról folyó tárgyalásokról az Európai Parlamentben.

Hölvényi György szerint nem ott vannak a hangsúlyok a készülő szövegben, ahol kellenének. A Közel-Keleten és Afrikában is nagyon sokan úgy gondolkodnak, hogy elsősorban ott helyben kell megoldani a klímaváltozás és a fegyveres konfliktusok által okozott károkat, „és utána, ha végképp nem megy, akkor kell beszélni migrációról. De ez az anyag nem erről szól, hanem arról, hogy a migrációt hogyan lehet megoldani” – mondta.

Nagyon sok jóindulat van a szövegben, ismerte el, de hozzátette: „tudjuk, a jóindulat a bevándorlás kezelésében nagyon kevés.” Hiányolta, hogy a bevándorlókat befogadó országok ebben a huszonöt oldalas anyagban semmiféle garanciát nem kapnak arra, hogy mi van, ha nem sikerül kezelniük az ezzel járó konfliktusokat a saját országukban.

Az EP-képviselő világosan leszögezte, hogy az ENSZ paktumának semmiféle kötelező ereje nem lesz. Mégis jelentős lépés lenne, ha elfogadnák, mert hivatkozási alappá válna a nemzetközi kapcsolatokban.

Ez egy széles körben, szerintem nagyon komolyan válogatott körben megvitatott anyag, ami egyszerűen a maga útját járja, és utána évtizedekig lehet rá hivatkozni

– mondta Hölvényi György az EUrologusnak.

Ez a hivatalos magyar álláspont

Az Index egy alapos cikkben körüljárta, hogy micsoda az ENSZ világraszóló paktuma a biztonságos, rendszabályozott és törvényes migrációról, amelynek a március elején frissített verziója hozzáférhető az interneten.

Az ENSZ 2016-ban felismerte, hogy a menekültkérdés és a világméretű vándorlás nagyon komoly problémák, amelyeket a Föld országai csak közösen tudnak kezelni. Ráébredt arra is, hogy pontosan ilyen szintű feladatok megoldására hozták létre az ENSZ-t a második világháború után, ezért neki kell cselekednie.

Meghirdetett két nagy konzultációt a világ országaival. Az egyiket a (gazdasági) migrációról, a másikat a menekültekről

Ezek a konzultációk teljesen átlátható módon zajlik, pontosan lehet tudni, hogy mikor és kik vesznek részt benne. Olyannyira, hogy akit érdekel, az itt meg is nézheti a munkafolyamatot lépésről lépésre. Az ENSZ tagállamai, Magyarország is az asztalra tehették a maguk javaslatait mindkét témában. A migrációs javaslatcsomaghoz a magyar kormány elküldte a meglátásait

Pontosan az olvasható ki ebből, amiről Hölvényi György beszélt: Magyarország egyebek mellett azt szeretné, ha a migránsokat nem bátorítanák arra, hogy hagyják el a lakhelyüket, és a kormány szeretne nemzeti hatáskörben tartani bizonyos témákat, beleértve például a biztonsági, határvédelmi kérdést. Ezenkívül nem szeretnék, ha egy újonnan felállított nemzetközi intézmény szabályozná ezeket az ügyeket. De például a dokumentum rögzíti: a magyar kormány az EU-val közös álláspontot képvisel abban is, hogy a visszaküldött emberekkel emberségesen, a nemzetközi jog szabályait betartva bánnának.

A magyar álláspontban szerepel még, hogy miközben az ENSZ vitaanyagában a migrációt „menedzselnék”, a magyar kormánynak ez a kifejezés nem tetszik, ők inkább megelőzni, fékezni, visszaszorítani szeretnék azt.

Az is előkerül, hogy ne kizárólag a migráció pozitív hatásai legyenek hangsúlyozva, mert az úgy szerintük túl egyoldalú és nem kiegyensúlyozott. A kormány szerint kiegyensúlyozottabb lenne a pozitív hatást mint „lehetséges hozzájárulást” említeni. 

A dokumentum nem említi, hogy a migrációnak csak pozitív hatása van, mindössze azt, hogy a migrációnak van pozitív hatása a gazdaságra és a társadalomra. 

Arról sem értekezik a paktumtervezet, hogy a migrációra buzdítani kellene az embereket. Sőt, leszögezi, hogy törekedni kell arra, hogy mindenki a saját országában boldogulhasson. 

A terv pedig elismeri, hogy a tagállamok szuverén joga a saját migrációs politikájában dönteni. Arra sem találtunk utalást, ami előírná bármelyik tagállamnak azt, hogy az akaratán kívül fogadjon be migránsokat.

És a paktumtervezet is nemzeti hatáskörbe sorolja az országok migrációs politikáját. 

Ha 2018-ban el is fogadnák a megállapodást, az nem lenne kötelező erejű a tagországokra nézve, csak akkor, ha egy állam beépíti azt a saját jogrendjébe. Ráadásul a tervezet semmi olyat nem követel meg a tagállamoktól, amely sértené a szuverenitásukat. 

Szóljon hozzá az EUrologus Facebook-oldalán !

Az Európai Parlament által társfinanszírozott rovat.
Az Európai Parlament a tartalomért azonban nem vonható felelősségre.
15%
3899 Ft
3315 Ft
15%
2999 Ft
2550 Ft