Tekla
8 °C
20 °C

A lengyel elnök megvétózta az EP-választási rendszert a nagy pártokra szabó törvényt

2018.08.16. 15:28

Andrzej Duda megvétózta az európai parlamenti választások lengyel rendszerét módosító, a 13 lengyelországi választókerületben megválasztandó képviselők minimális számát megszabó törvényt.

Duda többek között arra utalt, hogy a július végén parlamenti szinten jóváhagyott előírások nyomán a választási küszöb gyakorlatilag jóval 5 százalék fölé emelkedne, és ez szerinte sértené az arányosság elvét. Úgy ítélte meg, hogy a változások csak a két legerősebb pártnak (a kormányzó Jog és Igazságosságnak és az ellenzéki Polgári Platformnak) kedveznének.

Érvelt azzal is, hogy a kisebb lengyelországi pártokat szerinte hátrányosan érintő jogszabály negatív hatással lenne a választási részvételre, amely az EP-választások esetében Lengyelországban amúgy is általában alacsony szokott lenni. Az eddigi lengyelországi EP-választásokon a részvételi arány 21 és 24,5 százalék között mozgott.

Az államfő arra is hivatkozott, hogy a lengyel és az európai választási jog az EP esetében 5 százalékos küszöböt határoz meg. A Duda által korábban idézett elemzések szerint az új előírások, bár formálisan megőrzik az eredeti bejutási szintet, ennek gyakorlati emelkedését okoznák, mégpedig legalább 11-12 százalékra.

Duda kifogásolta továbbá, hogy kisebb tömörülések a módosított szabályok miatt a nagy pártokkal való választási koalícióra, programjuk feladására kényszerülnének.

A megvétózott törvény úgy módosított az eddigi választási rendszeren, hogy a 13 mostani lengyelországi választókerület mindegyikében megszabta az ott megválasztandó EP-képviselők számát, ez legalább 3 lenne. A mostani rendszer nem határoz meg kvótát. (MTI)

Az Európai Parlament által társfinanszírozott rovat.
Az Európai Parlament a tartalomért azonban nem vonható felelősségre.